Szijjártó tíz tétele Gyurcsány gazdagodásáról

2005.11.08. 16:59
Gyurcsány Ferenc és érdekkörének meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek juttatott több száz millió forintos állami megrendelések, támogatások és hitelek, valamint az, hogy „jelenlegi és volt cégei számos olyan privatizációs tranzakcióban vettek részt, melyek mentén súlyos jogi és erkölcsi aggályok merültek fel” – olvasható abban az Index birtokába került jelentéstervezetben, amelyet Szíjjártó Péter, az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság fideszes elnöke készített.

Kiterjedt állami, privát és üzleti személyi összefonódásokkal, állami hitelekkel és támogatásokkal, valamint egy színlelt lízingszerződéssel és jogsértő osztalékfizetéssel magyarázza a miniszterelnök és érdekkörének meggazdagodását az a jelentéstervezet, amelyet Szijjártó Péter, az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság fideszes elnöke készített.

Az Index birtokába került anyag hangsúlyozottan csak tervezet, annak tartalmáról a bizottságnak kell szavaznia. A tíztagú testületben négy MSZP-s, egy SZDSZ-es, 3 fideszes, egy MDF-es és egy független képviselő ül, így elfogadására nincs sok esély szerdán.

Az Országgyűlés május 23-án döntött úgy, hogy egy bizottság vizsgálja meg, hogyan gazdagodott meg az úgynevezett Apró-Gyurcsány érdekkör (Apró Piroska Gyurcsány Ferenc anyósa, Horn Gyula egykori kabinetfőnöke).

A bizottság tizenkilencszer ülésezett. Mások mellett meghallgatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Szilvásy György, volt közigazgatási és helyettes államtitkárt, a miniszterelnök jelenlegi kabinetfőnökét, Kiss Péter, kancelláriaminisztert, Medgyessy Péter volt miniszterelnököt és Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert is. A kormányfő érdekeltségébe tartozó Altus Rt. vezérigazgatója és az Aldo Kft. ügyvezetője nem ment el a meghallgatásra.

Gyurcsány Ferenc viszont kétszer is megjelent a bizottsági meghallgatáson és reagált a kérdésekre. Legutóbb, amikor a fideszes Deutsch Tamás faggatta - a miniszterelnök kijelentette: "Nem tettem semmit hozzátartozóim államhoz köthető meggazdagodásáért, ezt akár eskü alatt is vallom". A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében mindenesetre innentől csak akkor olvasson tovább, ha áttanulmányozza a miniszterelnök meghallgatásáról készült beszámolónkat.

A Szíjjártó Péter által készített jelentéstervezet főbb megállapításai a következők:

  • Cégek - Gyurcsány Ferenc jelenleg tizenhat cégben érdekelt tulajdonosként. Korábban harminchárom másik vállalatban volt tulajdonrésze, öt társaságban pedig vezető tisztséget töltött be.

  • Állami források - A Gyurcsány Ferenc tulajdonosi körébe tartozó cégek – a miniszterelnök tulajdonosi jogviszonyának időszakaiban – legalább 505 millió forintnyi állami forráshoz jutottak. Ebből 490 millió megrendelésekből, 15 millió állami támogatásokból származott. A pontos összeg a hiányos adatszolgáltatás miatt nem ismert.

  • Hitel - Az Altus Rt.-ből és a GPS Kft.-ből álló konzorcium 1995-ben 705 millió forintért privatizálta a Motim Rt.-t. Az árhoz 700 millió forint hitelt adott a Magyar Hitel Bank Rt., melynek igazgatósági elnöke akkor Apró Piroska, Gyurcsány Ferenc jelenlegi anyósa volt. A Motim Rt. ugyanakkor még privatizálása előtt részesedést szerzett a GPS Kft.-ben, melynek törzstőkéjét 340 millió forinttal megemelte.

  • Jövedelem - Gyurcsány Ferenc jövedelme 2003-ban 81 millió forint, 2004-ben pedig 100 millió forint volt. Ebből 2003-ban 72 millió forintot, 2004-ben pedig 86 millió forintot tett ki az Altus Rt.-től származó osztalék. Gyurcsány - a jelentés szerint - 2003-ban úgy jutott a 72 millió forintos osztalékhoz, hogy arról egy jogszerűtlen felhatalmazás alapján született döntés. Ezt az állapotot azóta sem orvosolták.

  • Balatonőszöd - Gyurcsány Ferenc egyik vállalata, az Aldo Kft. 1994. január 26-án tízéves futamidejű, 30 millió forintos lízingszerződéssel szerezte meg a balatonőszödi kormányüdülő egyik villáját. A szerződés futamideje alatt egy állami cég, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Üdülőszállók Igazgatósága mintegy két és fél esztendőn keresztül visszabérelte a villát. A bérleti díj éppen egybeesett az erre az időszakra szóló lízingdíjjal. Az értékesítésre az engedélyt a Miniszterelnöki Hivatal akkori helyettes államtitkára, Szilvásy György adta meg. Szilvásy néhány évvel később maga is tulajdonos lett az ingatlant megszerző Aldo Kft.-ben.

  • Képviselői klub - . Az Aldo Kft 1994-ben egy hároméves futamidejű, 13 millió forintos lízingszerződéssel privatizálta a Budapest, Szalay u. 4. szám alatti ingatlan egy részét. Kevesebb mint három hónappal később egy állami cég, a Közlöny és Lapkiadó Kft. tíz évre bérbe vette az ingatlant, hogy itt működtesse az országgyűlési képviselők klubját. A bérbevevő állami cég több mint 100 millió forint értékben felújította az ingatlant és tíz év alatt összesen 116 millió forint bérleti díjat is kifizetett.

  • Értékbecslések - A Szalay u. 4. szám alatti ingatlan egy másik része is az Aldo Kft., majd az Altus Rt. tulajdonába került. Az Altus Rt. által készíttetett értékbecslés alapján 1994 májusában az Aldo Kft. 16 millió forintért megvette az épület hatodik és hetedik emeletén található óvoda- és bölcsőde helyiségeit. Ezeket négy hónappal később – egy másik értékbecslés alapján – már 45 millió forintért apportálták az Altus Rt-be.

  • Kapcsolatok - Gyurcsány Ferenc jelenlegi és volt cégeinek egyes tulajdonosai, illetve tisztségviselői az állami szférában is magas pozíciókat töltöttek be, akár állami vállalatok vezetőiként, akár állami tisztségviselőként. A jelentés Szilvásy György, Kiss Elemér, Szabó Pál, Dobrev Klára, Apró Piroska nevét említi, akik állami tisztséget is betöltöttek és tisztséget kaptak a Gyurcsány Ferenc tulajdonosi körébe tartozó cégeknél.

  • Nemzeti Tankönyvkiadó - Míg az állami tulajdonú Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációs eljárása során az első fordulóban 4,2 millió forint volt a legmagasabb ajánlat, addig a végső győztes Láng Kiadó és Holding Rt. 3,21 milliárd forintot fizetett, amely összeggel a második pályázati fordulóba be sem került volna. „A meghallgatások alapján az állami kézben is sikeresen működő kiadó eladásának egyetlen indoka az volt, hogy Gyurcsány Ferenc és Erdős Ákos, a Láng Kiadó és Holding Rt. elnök-vezérigazgatója között korábban üzleti kapcsolat állt fenn.”

  • Építkezés - A Gyurcsány Ferenc családtagjainak tulajdonában álló budapesti villán a Fittelina Kft. által elvégzett luxusberuházások kapcsán adócsalás gyanúja merült fel, melyet a vizsgálóbizottság tisztázni nem tudott, ugyanis kormánypárti képviselők elutasították az ügy napirendre vételét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.

tegnap, 21:31

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09