Szijjártó: Nem váltott ki megütközést a Hitler-idézet
Szijjártó Péter hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában megerősítette azt a lapértesülést, mely szerint Orbán Viktor a Mein Kampfból idézett a párt hétvégi kongresszusán, azonban azt cáfolta, hogy az idézet komoly megütközést váltott volna ki a hallgatóság soraiban.
Először a Hírszerző írta meg, hogy a Fidesz elnöke a Mein Kampfból idézett a párt hétvégi kongresszusán, hogy párhuzamot vonjon a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus között.
A lap tudósítása szerint a Fidesz első embere azért nyúlt Adolf Hitler művéhez, hogy szemléltesse az MSZP gondolkodásmódját. A politikus szerint ugyanis párhuzam vonható a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus között: míg az előbbi faj-, utóbbi osztályalapon gyűlöl.
"Kedves barátaim, hogy megvilágítsam nektek az MSZP politikáját, a legjobb, ha a következő idézetet hozom elő a Mein Kampfból: 'a gyűlölet a legalapvetőbb emberi érzés, a gyűlöletre kell alapozni a politikát, és a gyűlölettel kell megsemmisíteni az ellenséget'. Az MSZP politikája erre alapul, így akarja megsemmisíteni a Fideszt" - idézi a Hírszerző az elnököt. A cikk szerzője hozzáteszi, hogy Orbán valószínűleg egy apokrif Mein Kampf-fordításból dolgozhatott, mivel a Hírszerző által fellelt magyar és német nyelvű változatokban nem találták meg az idézett mondatot.
Nem a lábukkal szavaztak
Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő a tévéműsorban arról is beszélt, hogy szerinte a kongresszusról távol maradók nem a lábukkal szavaztak, csak máshol, a vidéki értekezleteken már elmondták véleményüket. "Valószínűleg úgy gondolták, a véleményüket elég ezeken az értekezleteken elmondani, nincs szükség arra, hogy a fővárosba utazzanak" - fogalmazott.