A marihuána legalizálásáért tüntettek Budapesten
További Belföld cikkek
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
Ötven tüntető és húsz ellentüntető gyűlt össze a budapesti József Nádor téren a Pénzügyminisztérium épülete előtt, ahol a Kendermag Egyesület egy jelképes hatvanmilliárd forintos csekket próbált átadni a pénzügyminisztréium képviselőjének. Ezzel demonstrálva, hogy évente legalább hatvanmilliárd forintot vesz ki a költségvetésből az, hogy a marihuána illegális szer. Az egyesület szerint ennek az összegnek egy része adóbevételként jelentkezhetne, egy másik részét pedig megspórolhatná a rendőrség, hiszen nem kellene a kenderfogyasztókat üldözniük.
A Pénzügyminisztériumtól a Parlamenthez vonulnak a demonstrálók, ahol a Kendermag Egyesület legalizációs kiskátéját próbálták. Ezt egyébként minden parlamenti képviselőnek el kívánják majd juttatni. Az Országgyűlés civil irodájának a vezetője átvette a kiskátét.
A 15-20 ellentüntető a drogfogyasztás ellen emelte fel szavát, bírálva a Kendermag Egyesület tevékenységét. Bekiabálásokkal zavarták a tüntetést, az ellentüntetést végül az eső oszlatta szét.
A rendőrség óriási erőkkel készült az eseményre, sokszor annyian voltak, mint a tüntetők és ellentüntetők összesen – jelentette a helyszínen tartózkodó tudósítónk.