K&H-ügy: egymást fenyegetik az ügyészek és a védők

2006.05.12. 15:37
Ihász Sándor fővárosi főügyész felvetette, hogy ha őt olyan ügyben vádolja meg Kerék Csaba védője, Ruttner György, amelyben nem történt bűncselekmény, akkor az kimeríti a hamis vád tényállását.
A tv2 Mokka című reggeli műsorában pénteken Ihász Sándor fővárosi főügyész reagált Ruttner György ügyvéd kijelentéseire, amelyek a Kulcsár-per csütörtöki tárgyalásán hangzottak el. (Ruttner nem hitelesnek minősítette a Kulcsár Attila kihallgatásáról szóló ügyészségi jegyzőkönyvet, és azt kérte, ne használják fel azokat a tárgyaláson). Ihász egyelőre nem döntött arról, hogy tesz-e valamilyen lépést az ügyvéd ellen. Ihász szerint ha Ruttner tényleg bűncselekménnyel vádolja őt egy olyan ügyben, ahol ilyen nem történt, akkor Ruttner hamis váddal illette őt. Ihász szerint ez pedig bűncselekménynek számít.

Ruttner György az Indexnek pénteken elmondta, hogy ő nem fogalmazott meg vádat Ihász Sándorral szemben, csupán felhívta a bíróság figyelmét bizonyos folyamatokra.

Garamszegi nem vall

Közben a Fővárosi Bíróságon tovább zajlik a Kulcsár-ügy tárgyalása. A vádakat tagadó, magát ártatlannak mondó Garamszegi Gábor meghallgatásával folytatódott volna a Fővárosi Bíróságon a Kulcsár-ügy tárgyalása pénteken. A kilencedrendű vádlott azonban tartotta magát korábbi kijelentéseihez, és nem volt hajlandó vallomást tenni. Éppen ezért a bíró olvasta fel helyette a nyomozati szakaszban előbb még csak tanúként, aztán pedig gyanúsítottként tett eddigi nyilatkozatait.

A különösen nagy összegre, folytatólagosan elkövetett sikkasztással vádolt Garamszegi Gábor a Betonút Rt.-nél töltött be vezető pozíciókat a kilencvenes évek közepe óta. A cégnél többnyire vezérigazgató-helyettesként dolgozott, bár néha szinte csak névleges volt ez a funkciója. Mindenesetre gazdasági, illetve - a nyilatkozatok alapján - pénzügyi területen tevékenykedett. (Garamszegi korábban a Fővárosi Önkormányzatnál MSZP-s városfejlesztési tanácsnok volt, de ez a mostani perben nem merült fel.)

Rejtő ajánlotta Kulcsárt

Garamszegi vallomásaiból kitűnt, hogy ő Kulcsár Attilát nem a brókercégen keresztül ismerte meg, hanem miután a Betonút volt a K&H Bank legnagyobb ügyfele, Rejtő E. Tibor, a pénzintézet vezére ajánlotta neki Kulcsárt.

Garamszegi szerint Rejtő azt mondta Kulcsárról: "olyan tőzsdei iskolai végzettséggel rendelkezik, amellyel az országban nem túl sokan". (Ehhez hozzátehetjük: Rejtő korábbi vallomásában elismerte, hogy ő sok ügyfelének ajánlotta Kulcsárt, de Kulcsár ügyleteinek részleteiről, a brókercégnél, a K&H leányvállalatánál zajló folyamatokról nem volt tudomása. Rejtőnek abban is igaza volt, hogy olyan végzettsége a tőzsdén kevés embernek van, mint Kulcsárnak, minthogy ez utóbbi még az érettségi bizonyítványaként is egy hamis dokumentumot prezentált.)

Jó hozamok

Ezután a vallomás részleteiből kiderült, hogy Kulcsár "jó hozamokat" ígért Garamszeginek, illetve a Betonútnak a befektetett pénzéért, és éves szinten - a portfolió-kimutatás szerint - valóban 20 százalék körüli hozama volt. Ám az is kitűnt Garamszegi nyilatkozataiból, hogy Kulcsár nem ígért konkrét százalékos hasznot az invesztíciók után.

Garamszegi különböző vallomásaiban más-más hangsúllyal esett szó a Montrade nevű off-shore cégről. Egyik vallomásában csak hallott erről Garamszegi, egy későbbi, már nem tanúkénti kihallgatásakor viszont már egyértelművé vált, hogy tudott a Schönthal Henrikkel összefüggésbe hozott cég létezéséről.

Nem ismeri Schönthalt

Ugyanakkor Garamszegi hangsúlyozta, hogy nem ismeri Schönthalt, a montrade-es szerződésekről pedig nem tudott, illetve nem emlékszik igazán azokra, mert a megállapodásokat Kulcsár szervezte. Egyértelműen nemleges választ adott viszont Garamszegi azokra a kérdésekre, hogy ismeri-e Schönthal másik cégét, a Balmoralt.

Garamszegi a legtöbb részvényügylet, készpénzfelvétel és szerződés kapcsán arra hivatkozott, hogy nem emlékszik ezekre, illetve nem ő írta alá azoknak a szerződéseknek egy részét, amelyeket neki tulajdonítanak. Igen magas összegekről, milliárdokról van egyébként több esetben szó. A Betonút pénzeit a K&H-nál helyezte el, ezeket forgatta Kulcsár, részben - a vád szerint - Garamszegi segítségével.

Mivel vádolja az ügyészség Garamszegit?
A vád szerint Garamszegi Gábor Rejtő E. Tibor, a K&H Bank vezérigazgatója révén ismerte meg Kulcsár Attilát, aminek eredményeként a Betonút Rt. 2001 augusztusában ügyfélszámla-szerződést kötött a K&H Equities Rt.-vel. Garamszegi Gábor a vád szerint jelezte Kulcsár Attilának, hogy a cég szabad pénzeszközeit akár tőzsdei értékpapírokba is fektetheti, ám kikötötte azt is, hogy lehetőség szerint a portfoliót tartsa likvid állapotban, arra az esetre, ha a Betonút Rt.-nek rövid úton pénzre lenne szüksége.

A 2002-es év során a Betonút Rt. befektetési állománya folyamatosan növekedett, a korábbi kétmilliárd forintról 2003-ra 13.750.000.000 forintra emelkedett. A vádirat szerint Kulcsár Attila a számlanyitást követően a Betonút Rt. képviselőinek tudta és beleegyezése nélkül, a cég portfoliójában levő értékpapírokat hiánypótlási céllal, fiktív adásvételi szerződésekkel más ügyfeleinek értékpapírszámláira vezettette át, miközben Garamszegi Gábort tévedésben tartotta azzal, hogy őt rendszeresen arról tájékoztatta, hogy a cég portfolióján jelentős profitot ért el. A folyamatosan keletkező extra profit igazolására Kulcsár Attila rendszeresen fiktív portfolió elszámolásokat küldött, illetve adott át Garamszeginek.

A vád szerint Garamszegi Gábor a kiemelkedően magas hozam-kimutatások alapján, azok hatására a számlanyitást követő két-három hónappal rábeszélte Kulcsár Attilát, hogy a jövőben kevesebb hozamot mutasson ki, és a tényleges, valamint az elszámolásokon feltüntetett nyereség különbözetét, "sikerdíjként" 50-50 százalékban osszák fel egymás között. A megszerzett pénzt Garamszegi egy off-shore cég, illetve a saját nevére nyitott svájci bankszámlára utalta át.
Forrás: MTI