A külföldi befektetők élénk figyelemmel kísérik, hogy Medgyessy Péter lehetséges utódai, Kiss Péter kancelláriaminiszter vagy Gyurcsány Ferenc megtartja-e pozíciójában Draskovics Tibor pénzügyminisztert, írja a Reuters. A brit hírügynökség elemzőket idézve azt írja, hogy Gyurcsány szorosabban tartaná ellenőrzés alatt a kiadásokat, mint Kiss, jóllehet Gyurcsány sem ért egyet a beruházási kiadások erőteljes megszigorításával.
Kovács: van realitása, hogy Medgyessy maga mond le
2004.08.23., 09:11
Kovács László a Napkeltében elmondta, szerinte van realitása annak, hogy Medgyessy Péter maga mond le miniszterelnökségéről, és mégsem a koalíciós pártokra, hanem
a köztársasági elnökre bízza az utódlását. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy nagyon elhúzódik az utódlás, ez a bizonytalanság pedig "az ország gazdasági, pénzügyi helyzete megítélésének ártana" - mondta az MSZP elnöke.
SZDSZ: Medgyessy programja nem volt elfogadható
2004.08.23., 00:20
Az SZDSZ szerint Medgyessy Péter kormányátalakítási programja nem volt elegendő ahhoz, hogy a kormány 2006-ig sikeresebbé váljon, mondta Horn Gábor a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában. "Medgyessy Péter azt ígérte, hogy a szabadságról hazajövet letesz egy programot, amely 2006-ig sikeressé teszi a szocialista-liberális koalíciót, és a további folytatás reményét tartalmazza" - mondta Horn. Hozzátette, amit a miniszterelnök letett az asztalra, arról az
SZDSZ azt gondolta, hogy nem elegendő.
A politikus cáfolta, hogy a koalíciós partnerek között lett volna egy "forgatókönyv" a kormányfő eltávolítására. "Azt gondoltuk, hogy egy másik miniszterelnökkel, a kormányzati
ciklus közepén érdemes lehet változtatni" - jelentette ki Horn Gábor.
Medgyessy mégis lemond?
2004.08.22., 20:26
"Nem biztos, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány a legjobb megoldás" - nyilatkozta Medgyessy Péter Friderikusz Sándor A szólás szabadsága című műsorában, amelyből az MTV Híradója idézett. A szerdán a szocialista párt által "menesztett" miniszterelnök nem zárta ki azt a lehetõséget, hogy mégis inkább a lemondást választja. "Még nem döntöttem el semmit - mondta. - Az első az ország, a második a szocialista párt, és utána jönnek a személyek". A Medgyessy-interjú bõvebben >>
Orbán: a kormány tárja fel a gazdaság helyzetét
2004.08.22., 19:55
A Fidesz
elnöke szerint a kormány kötelessége a jelenlegi helyzetben az, hogy
mielõbb pontos képet adjon a magyar gazdaság állapotáról. Orbán
Viktor vasárnap a Polgári
Körök Házának felavatásán kijelentette: "ilyen helyzetben az ország vezetõitõl azt várják az
emberek, hogy legyenek õszinték és tárják fel a
gazdasági válság valóságos mélységét". Orbán szerint "a kormány és a miniszterelnök megbukott, válságban azonban nem
a kormány, hanem Magyarország és a magyar gazdaság van".
Orbán Viktor közölte: úgy látja, hogy "a gazdasági válság és
annak elõttünk álló, jól látható következményeinek" nyomása alatt
roskadt össze a kormány és a miniszterelnök. Bővebben >>
Lendvai: szerda estére ismert lesz az új kormányfő
2004.08.22., 18:34
Az MSZP
rendkívüli kongresszusa szerdán biztosan kiválasztja az új
miniszterelnököt - mondta Lendvai Ildikó vasárnap az Info Rádió
Aréna címû mûsorában.
"Úgy fogunk felállni, rövidebb vagy hosszabb megbeszélés
után, hogy meg tudjuk nevezni Magyarország következõ
miniszterelnökét" - mondta az MSZP parlamenti frakcióvezetõje. Lendvai Ildikó közölte: majdnem biztos abban, hogy a szabad
demokratáknak sem Kiss Péter kancelláriaminiszter, sem Gyurcsány
Ferenc sportminiszter jelölésével kapcsolatban sincs kifogásuk.
A frakcióvezető szerint még nem tudni, hogy a
kongresszuson felmerül-e további jelöltek neve, mert ennek
lehetõségérõl a küldöttek határoznak majd a fórum kezdetén.
Lendvai Ildikó elmondta, hogy napi kapcsolatban állnak Medgyessy
Péterrel, akivel megállapodtak, hogy "aláveti magát" a két koalíciós
párt konstruktív bizalmatlansági indítványának, és nem mond le
elõbb. Ezt a frakcióvezetõ "az emberi nagyság jeleként" értékelte.
Kiss-Gyurcsány 'csúcstalálkozó'
2004.08.22., 18:26
A szocialista párt két lehetséges miniszterelnök-jelöltje, Kiss
Péter és Gyurcsány Ferenc kora délután rövid egyeztetõ megbeszélést
tartott Budapesten - értesült az MTI a kancelláriaminiszterhez közel
álló, magát megnevezni nem kívánó személytõl.
A kancelláriaminiszter, valamint a gyermek-, ifjúsági és
sporttárca vezetõje egyetértett abban, hogy a miniszterelnök-jelölés
folyamata nem zavarhatja meg a kormányzást.
A jelöltek egyeztettek az MSZP jövõ hét szerdára összehívott
rendkívüli kongresszusát megelõzõ idõszak etikai normáiról is. Bővebben >>
A szlovák sajtó a magyar kormányválságról
2004.08.22., 15:41
A szlovák sajtó szerint a magyar helyzet a kelet-európai baloldal elfajzásának jele, de a kormányválságot az érett demokrácia jeleként értékelik.
A liberális SME cikkírója, Peter Schutz szerint "erõltetett kormányátalakítási játszmájával Medgyessy csak siettette az MSZP szeptemberi kongresszusa óta várható végzetét". A cikkíró nevetségesnek nevezi a hivatalos indoklást, miszerint a magyar kormányfõ távozását a kisebbik koalíciós erõ, az SZDSZ bizalmatlansága idézte elõ, mert - mint írja - az MSZP Medgyessy megtartása érdekében a legkisebb szándékának sem adta jelét. "Nem vitás, hogy Medgyessy halotti bizonyítványát a két kormánypárt csendes megállapodásával állították ki" - írja.
Bővebben
Dávid Ibolya szerint Kiss Péter is felelős Medgyessy politikájáért
2004.08.22., 15:28
Dávid Ibolya kijelentette: a mindenkori kancelláriaminiszter készíti elõ a kormány és a kormányfõ politikáját, koordinál és felelõs a végrehajtásért.
"Azaz a miniszterelnök legfõbb politikai bizalmasa, ezért hasonló felelõsségének súlya is" - mondta Dávid Ibolya.
Hozzátette: nem Kiss Péter személyét kifogásolja, csak a közigazgatási berendezkedés speciális felelõsségébõl adódó tényt állapítja meg.
Bővebben
Kiáltványt adott ki az MSZP társadalompolitikai tagozata
2004.08.22., 15:15
A Szocialista Párt szombati választmányi gyűlése után a párt társadalompolitikai tagozata kiáltványt tett közzé, amelyben felhívják a figyelmet, hogy az új miniszterelnöknek és az új kormánynak baloldali szociálpolitikát kell folytatnia, és határozottan az egészségügy- és az oktatás privatizációja ellen foglalnak állást.
A kiáltvány első bekezdésében kemény szavakkal bírálják az SZDSZ-t, és megjegyzik, hogy a kisebbik koalíciós párttal komoly politikai vita alakult ki, ami még mindig nem zárult le.
A társadalompolitikai tagozat nyáron, az MSZP választási veresége után alakult, és rögtön élesen bírálta a kormányt, a kormány politikájának sürgős megváltoztatását, a privatizáció leállítását és az elviselhetetlen társadalmi különbségek csökkentését követelte a platformmá alakult tagozat.
A tagozatot Sipos József alapította, és tagja többek közt Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő is.
Öt megyében jól áll Gyurcsány
2004.08.22., 14:59
Több megyében is elsöprõ Gyurcsány többséget hoztak a napokban tartott szimpátiaszavazások, számos megyében pedig az elnökök és a küldöttek megkérdezték a tagságot, kit támogassanak. Gyurcsány környezetébõl származó információk szerint Somogyban, Borsodban, Nógrádban, Zalában, Hajdú-Bihar és Gyõr-Moson-Sopron megyében fölényes, a 90 százalékot megközelítõ támogatottsága van a volt sportminiszternek Kiss Péterrel szemben.
Bővebben
A magyar kormányválság német visszhangja
2004.08.22., 13:52
Kiss Péter
A hétvégi német lapok szerint Kiss Péter a legesélyesebb a miniszterelnöki posztra, Németországból belsõ viszályok szabdalta, intrikákkal teli pártnak tûnik az MSZP.
A Kiss-Gyurcsány párharc lehetõsége a hétvégi lapok latolgatásaiban is felmerült, s a müncheni liberális Süddeutsche Zeitung úgy vélte, hogy Gyurcsány Ferenc esélyei kisebbek a kancelláriaminiszterrel szemben. A lap megfigyelõkre hivatkozva ennek okát abban látja, hogy Gyurcsány, a sikeres vállalkozó csak 2002-ben kapcsolódott be a politikába, s nem kedvelt a szocialisták idõsebb nemzedékének körében. Elhangoznak olyan spekulációk is, hogy a dinamikus Gyurcsányt az MSZP a 2006-ban esedékes parlamenti választások idejére "építené fel" miniszterelnök-jelöltnek, ily módon az inkább visszafogott Kiss Péter most csak a Medgyessy Péter távozásával keletkezett ûrt töltené be.
Bővebben
Kiss vagy Gyurcsány lesz a miniszterelnök
2004.08.21., 21:08
A választmány úgy döntött, hogy két jelöltet terjeszt a kongresszus elé.
A 140 szavazatból 103-at Kiss Péterre, 99 szavazatot pedig
Gyurcsán Ferencre adtak le. Veres János a végszavazáson nem kapta meg a szükséges ötven százaléknyi szavazatot.
Az elnökség ezekben a percekben dönt arról, hogy egyet ért-e a választmányi határozattal. Ha ige, akkor minden akadály elhárul az elõl, hogy kettõjük közül válasszon a kongresszus.
Elsöprő többséggel a több jelölt mellett
2004.08.21., 21:01
Az MSZP országos választmányi üléséről kiszivárgó információk szerint a politikusok elsöprő többsége arra szavazott, a szerdai kongresszus több jelölt közül válassza ki, hogy ki legyen a miniszterelnök.
Jelenleg a három jelölt közül Kiss Péter és Gyurcsány élvezi a választmány nagy részének bizalmát, míg információink szerint Veres János éppen hogy megkapta a szükséges, egyharmados támogatást.
Tudta-e ön...
...hogy Kuncze Gábor szarik a kormányválságra? Az SZDSZ elnökével egy Athénba tartó repülőgépen találkozott munkatársunk. A joviális politikus már holnap ki szeretne látogatni a férfi párbajtőrcsapat meccsére. Vagy lehet, hogy mégis Görbicz Anitát kérik fel kormányalakításra?
Kérjék ki a helyi szervezetek véleményét - javasolja a Békés megyei SZDSZ választmánya
2004.08.21., 19:12
A Békés
megyei SZDSZ-választmány augusztus 23-ra, hétfőre összehívott
rendkívüli ülésén a tagság a kormányfővel és az új kormányprogrammal
kapcsolatban alakít ki álláspontot, illetve javasolja az országos
vezetésnek, hogy a kialakult helyzetben kérje ki a megyei
szervezetek véleményét is - tájékoztatta az MTI-t a párt megyei
irodavezetője.
Vámos József elmondta: Pelcsinszki Boleszláv, az SZDSZ
megyei elnökhelyettese Nagy Béla megyei elnökkel egyeztetve hétfőre
összehívta a megyei választmányi ülést. A megbeszélés egyetlen
napirendi pontjaként a kormány körül kialakult helyzetet tárgyalja a
választmány. Az irodavezető tájékoztatása szerint: "a megyei
választmány az erről kialakított véleményét el kívánja juttatni az
SZDSZ országos vezetésének, és egyben kérni szeretné, hogy a
helyzetről kérje ki a tagság és az SZDSZ-szervezetek véleményét akár
egy rendkívüli országos tanácsülés kapcsán is".
Ezzel a lépéssel szeretné elérni a Békés megyei szervezet, hogy
a tagság többségének a véleményét képviseljék a koalíciós
tárgyalások során a párt vezetői, ne pedig a pártelithez tartozó
néhány politikus álláspontját - közölte Vámos József.
Az elnökség tudomásul veszi, ha a választmány több jelöltet terjesztene a kongresszus elé, mondta a választmányi ülésre érkező Kovács László a sajtónak.
Kovács egyetlen jelöltjük előterjesztését azzal magyarázta, hogy nem szerették volna, ha a vesztes miniszterelnök-jelölt később nem szavazza meg a parlamentben a miniszterelnököt. Bár szerinte ez a forgatókönyv azért nem valószínű.
Kovács szerint aki nemmel szavaz a jelölt miniszterelnökre, az "képletesen szólva az Orbán Viktorra szavaz."
Kiss Péterre szavazott a frakció
2004.08.21., 18:11
A valamivel több mint száz fő részvételével zajló frakcióülésen Kiss Péter 90, Veres János 80, Gyurcsány Ferenc pedig 74 szavazatot kapott. A szabályzat szerint több jelöltre is lehetett szavazni.
A frakció megszavazta a több jelölt indítását
2004.08.21., 18:03
A szocialista frakció elsöprő többséggel megszavazta, hogy ne csak egy jelölt induljon a kormányfői posztért, tudta meg az Index.