Fideszesek: menjen, MSZP-sek: maradjon

2006.09.27. 13:26
A pártszimpátia dönt Gyurcsány lemondásának megítélésében: a magukat Fidesz-támogatóknak vallók 86 százaléka szerint távoznia kell a miniszterelnöki posztról, az MSZP-sek 88 százaléka szerint nem. A Medián Intézet legújabb, csak hírlevélben közzétett kutatása szerint az elmúlt egy hét alatt némileg nőtt az elszabadult indulatokért "Orbánékat" is felelősnek vélők tábora.

A Medián Intézet a helyhatósági választás előtti közvélemény-kutatási tilalom miatt csak hírlevélben közzétett legújabb kutatási eredményei szerint az utóbbi egy hétben nem történtek drámai változások a Gyurcsány-beszéd következményeinek megítélésében.

Ki a felelős:

Szolgálati közlemény
Ezen a helyen korábban egy szavazógép volt látható, amit levettünk, mert az utóbbi órákban az egyik lehetőségre túlságosan sok szavazat érkezett, ezért gyanakodni kezdtünk. A felpörgetés előtt a Gyurcsányt támogatók és ellenzők közel azonos arányban szavaztak.

A szeptember 24-én budapesti 1000 fős minta személyes megkérdezésével készült felmérés szerint a szavazókorúak 40 százaléka a kormányoldalt teszi felelőssé a fővárosban elszabadult indulatokért, és csak kevesebb mint a fele, 19 százalék mondja azt, hogy az ellenzék. 34 százalék viszont mindkét oldal felelősségét tartja a legmegfelelőbb válasznak. A Medián a múlt héten közzétett előző kutatási eredménye szerint ugyan erre a kérdésre 42 százalékban Gyurcsányékat, 15 százalékban Orbánékat tartották felelősnek, és a mostanihoz hasonlóan 34 százalék látta úgy, hogy a két nagy politikai erő osztozik a felelősségben.

Le kell-e mondania?

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni napon még 52 százalék tartotta szükségesnek a miniszterelnök lemondását. Az egy nappal később, az MTV ostroma után megismételt vizsgálat viszont már azt mutatta ki, hogy 7 százalékkal csökkent ez az arány. A legfrissebb budapesti kutatás viszont már nem mért további számottevő csökkenést a kormányfő távozását szükségesnek tartók körében, mindössze egyetlen ponttal esett arányuk, a teljes népességre vetítve tehát 44 százalék mondja továbbra is azt, hogy a beszéd miatt Gyurcsánynak le kellene mondania. A lemondás kérdése azonban a felmérés szerint pártszimpátia alapján osztja meg a magyar társadalmat. A Fidesz-KDNP szavazók 86 százaléka menesztené és mindössze 7 százaléka tartaná meg hivatalában a kormányfőt, az MSZP-táborban viszont fordított az arány: 88 százalék szerint maradnia, 6 százalék szerint mennie kell. Az SZDSZ-szimpatizánsok megosztottabbak, kétharmaduk kitartana, egyhetedük viszont megszabadulna Gyurcsánytól.

A Medián a fővárosi választási esélyeket is felmérte, ám ezekről a nyilvánosságra hozatali tilalom miatt nem közlünk részleteket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

tegnap, 21:24

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

tegnap, 21:11

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

tegnap, 18:54

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

február 27., 11:55

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27