A bíróság megerősítette az ágyszámcsökkentéseket

2007.09.18. 12:27
Az ország egészségügyi rendszerének reformja állami feladat, amit nem lehet az önkormányzatokra bízni, mondta ki a Fővárosi Bíróság. A bíróság elutasította a soproni kórház és a Magyar Orvosi Kamara keresetét, amelyeket a kórházak átalakításról szóló miniszteri határozatok ellen nyújtottak be.

Tavasszal még Molnár Lajos egészségügyi miniszter hozott több száz határozatot arról, miként változik a kórházak és más egészségügyi intézmények finanszírozása.

Az egyes miniszteri határozatok rögzítik, hogy az adott egészségügyi intézmények fekvő illetve járóbeteg-ellátásnak mely feladatai, milyen ágyszám és óraszám mellett kapnak állami finanszírozást.

A törvény a regionális Egészségügyi Tanácsokat hatalmazta fel a finanszírozás átalakítására, ám azok ezt nem végezték el, így került a döntés joga a szakminiszterhez. Az ágyszámcsökkentés a Magyar Orvosi Kamara és több kórház is közigazgatási perben támadta meg azzal, hogy a miniszter határozatai önkormányzati hatásköröket vonnak el, és a törvényben rögzített 8 napos határidőt túllépték. Molnár Lajos határozatai ellen 23 keresetet nyújtottak be.

A keddi közigazgatási perben a Fővárosi Bíróság azért utasította el a kamara keresetét, mert a köztestületnek nem volt perbeli legitimációja, kereshetőségi joga. Azaz nem tudta bizonyítania a felperes, hogy közvetlenül érintik jogát vagy jogos érdekét az általa megtámadott miniszteri határozatok. A bíróság elutasította az orvosi kamara alkotmánybírósági eljárásra irányuló indítványát is.

Érdemben vizsgálta viszont a Fővárosi Bíróság a soproni Erzsébet kórház hasonló tartalmú keresetét, de azt is elutasította. A Fővárosi Bíróság szerint az ország egész egészségügyi rendszerének átfogó, központi irányítás, terv szerinti reformja állami feladat, amit nem lehet az önkormányzatokra bízni.

A bíróság szerint a miniszter azért sem vont el hatáskört, mert bár elsődlegesen a Regionális Egészségügyi Tanácsoknak (RET) kellett volna dönteniük, ám ők nem éltek ezzel a jogukkal, a miniszter pedig csak ezt követően hozta meg határozatait.

A határidők túllépésére vonatkozó felperesi érvelés kapcsán a bíróság annyit mondott: ha történt is ilyen a miniszter részéről, az ügy érdemét nem befolyásolta, ezért erre hivatkozva nem lehet megsemmisíteni a kifogásolt döntést.

Az Egészségügyi Minisztérium elégedetten vette tudomásul a jogerős bírósági döntést - olvasható a tárca közleményében. A tárca álláspontja változatlan: a miniszter az eljárás során végig a törvények szellemében, jogszerűen járt el, amiért vállalja a döntések bírósági megmérettetését is.

Az is alátámasztja a törvényes eljárást, közölte a tárca, hogy a minisztérium jogi eszközökkel is biztosította az intézmények és a fenntartók döntéshozói és véleményalkotási jogát, amellyel azonban az illetékesek - politikai nyomásra - nem tudtak élni.