Egybeolvadnak az észak-budai kórházak

2007.08.30. 14:13
Kórházösszevonásokról, ingatlaneladásokról, a szociális ágazat átszervezéséről és egy újpalotai terület nagyobb arányú beépíthetőségéről döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a képviselők elfogadták a három budai kórház összevonásáról szóló javaslatot. Így a János kórházba olvad be a Margit kórház és a Budai Gyermekkórház.

A János kórház megúszta az átalakítást

Az összevonás után nem kell pályázatot kiírni a János élére, így az itteni főigazgató, akinek korábban erősen megromlott a viszonya az MSZP-s Havas Szófiával, a főváros egészségügyi tanácsnokával, megőrizheti a posztját. (Havast nemrégiben menesztették a János kórházból.) Mindez az Index - információink szerint - az SZDSZ erőteljes fellépésének köszönhető.

Az összevonással 70 munkahely szűnik meg, és mintegy 500 millió forintos megtakarítás várható a városvezetés szerint. Az ellenzék részéről Pesti Imre (Fidesz) az Indexnek elmondta: szerintük kényszerhelyzet az összevonás, amely után továbbra is 15 telephelyen működik majd az óriáskórház. Mindemellett a Margit kórház eddigi épületében ellátási gondok lehetnek, hiszen a szülészeti és a sebészeti ágyak számát állandóan módosítják a kormány és a főváros sokszor hektikus döntései nyomán.

Újabb zöldterületek tűnnek el

Elfogadta a közgyűlés egy XV. kerületi terület, az Újpalota-Parkváros övezeti átsorolásáról szóló határozatot, amellyel módosították a Fővárosi Szabályozási Kerettervet. Így a Szentmihályi út-Rákospalotai határút-Hűtő utca-Késmárk utca által határolt területet (amelynek közvetlen szomszédságában van a nyáron légett erdőterület is) olyan övezetbe sorolták át, amely lehetővé teszi a "kisvárosias lakóterületként, részben intézmény-, illetve jelentős zöldfelületű intézményterületként történő" fejlesztést.

A Fidesz részéről Csomós Miklós kritizálta, hogy Budapest ezzel újabb zöldterületeket veszített el. A mostani szabályozással ugyanis beépíthető lesz az a terület, ahol korábban erdő volt, és amely most teljesen gondozatlan (bozóttal benőve, részben illegális szemétlerakóként funkcionál). Csomós szerint a kerületi önkormányzat korábban már értékesítette a területet, ehelyett inkább erdőt kellene ide visszatelepíteni.

Úgy tudjuk, hogy a XV. kerületben nyáron pusztító erdőtűz a környéken nagy károkat okozott, és a lángok a most átsorolt területen is kisebb károkat okoztak.

Ingatlanokat választanak le a szociális ágazatról

Szintén döntött a közgyűlés a szociális ágazat átszervezéséről. Ez a legtöbb esetben az intézmények létszámleépítését, több értékes ingatlan eladását jelenti. Több intézményt megszüntetett a főváros a döntéssel, viszont egy kft.-t is alapít, amely az eddigi szervezetek üzemeltetési funkcióit veszi át. A tervezett ingatlaneladások között van egy II. kerületi, Gárdonyi Géza utcai és egy XII. kerületi, Bürök utcai idősek otthona is, továbbá a kéthelyi (sáripusztai) és a tordasi kastélyépületek. Az ellenzék ezt a döntést is ellenezte.