A televíziónál Suzukis járőrök várták a tüntetőket

2006.09.19. 09:02
Hétfőről keddre virradóra tüntetők ostromolták meg a Magyar Televízió épületét. Az igazságügyi- és rendvédelmi miniszter felajánlotta lemondását, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem fogadott el. Milyen hibákat követtek el a rendőrök a Szabadság téren?

Este tíz óra körül egy kisebb csoport élén a hétvégén Szlovákiából tiltott demonstráció miatt öt évre kiutasított Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője az MTV Szabadság téri székházához ment. Azt követelte, hogy élő adásban olvashassa be követeléseiket, egyben kifogásolta, hogy a híradások szerinte alulbecsülték a tüntetők létszámát.

Két részre oszlott a tömeg

Miután az MTV nem tett eleget a felkérésnek, Toroczkai felszólította az embereket arra, hogy vonuljanak a televízióhoz. A tömeg egy része elindult. Az ott posztoló rendőrök az épületbe menekültek és könnygázt fújtak a tüntetők közé.

A helyszínen tartózkodó rendőrök beszámolói alapján a HavariaPress összeszedte a helyszíni erők parancsnokának hibalistáját. A parancsnok egyébként maga is négy helyen megsérült, de végig a helyszínen maradt.

A rendőrök szerint a vasárnapi események tükrében már hétfőn napközben meg kellett volna erősíteni a televízió és a rádió épületének őrzését. Ezzel szemben hétfő este fél kilenckor még csak két Suzukis járőr állt szemben az egyre növekvő számú tüntetővel.


Klikk!

Petrétei József igazságügyi- és rendvédelmi miniszter az MTV reggeli adásában azt mondta: a rendőrség nem számolt, és véleménye szerint nem is számolhatott azzal, hogy a tüntetés ilyen agresszív fordulatot vesz. Közlése szerint a rendőrség békés demonstrációra készült fel, a létszám arra volt elegendő, hogy biztosítsa a helyszínt a Magyar Televízió székháza előtt.

Amikor megkezdődtek az atrocitások, megtörtént a rendőri erők átcsoportosítása is, de a rendőröknek a Kossuth téren is jelen kellett lenniük, hogy a Parlament épületét biztosítsák, mondta a miniszter.

Sárba vezényelték a vízágyús kocsit

A tüntetők a térről felszedett utcakövekkel kezdték dobálni a székházat és rendőröket, majd hamarosan autókat gyújtottak fel. A tömeg két részre oszlott: a székház közvetlen ostromában csak néhány száz, részben futballhuligánként ismert fiatal vett részt, a téren azonban mögöttük ezrek biztatták őket.

A felszedett díszburkolat helyén felázott a föld, és a rendőrség vízágyús járműje beleragadt a sárba. A menekülő rendőrök magára hagyták a vízágyút, amit a tüntetők szétszedtek, személyzetét körülvette a tömeg, de végül megmenekültek. A vízágyút magában, gyalogos kíséret nélkül küldték be, ezért amint a tüntetők a közelébe értek, teljesen védtelenné vált.


Klikk!

A rendőrautókat úgy helyezték el, hogy sem a tűzoltóknak, sem a mentőknek nem volt szabad útvonaluk a Nádor utcában, elvágva ezzel saját mentési lehetőségeiket is. Az égő székház oltására érkező tűzoltóknak húsz percig nem tudták biztosítani, hogy biztonságban végezhessék munkájukat. Előtte, amikor a tűzoltók a téren lángoló autók oltásával próbálkoztak, a randalírozók megkaparintották tömlőjüket – ezzel szorították be végleg a rendőröket a tévészékház aulájába, ahonnan többször már nem tudtak kitörni.

A tömegoszlatási kísérletnél rohamra induló rendőrök nem hagytak hátra utóvédet, akik a járművekre vigyáztak volna. A tüntetők emiatt tudtak sok rendőrautót megrongálni, egyet felgyújtani.

A rohamrendőrök kilencvenöt százaléka nem rendelkezett megfelelő testpáncéllal, ennek hiányában teljesen védtelenek voltak a körülbelül tíz méterről rájuk dobált, félkilós-kilós bazaltdarabokkal szemben. Pár futballhuligán viperával felfegyverkezve érkezett, ezek ellen szintén védtelenek voltak a rendőrök. Emiatt harminc rendőr szerzett súlyos sérüléseket, és az oszlatás kezdete után egy perccel már menekülni voltak kénytelenek, több rendőr összetekert ruhadarabokkal védte a hátát. A százhuszonöt sérült többsége (százegy) rendőr volt.

A súlyos sérülésekhez az is hozzájárulhatott, hogy a rendőrök nem védték a hátukat, sorfalukat sokszor előről-hátulról kődobáló futballhuligánok vették körbe. Érthetetlen volt az is, hogy amikor úgy látszott, a tér déli oldaláról megindítják a tüntetők kiszorítását, végül csak egy harminc-negyven fős különitményt küldtek be, akik jobb híján átszaladtak a téren és bemenekültek a székházba.

A rendőrök összes kitörési kísérlete visszavonulással ért véget, pedig ez többször is teljesen indokolatlannak látszott. Cserébe a randalírozók lelkesedését a végsőkig felfokozta.

Ekkor egy csapat rendőrt a tüntetők a székház falához szorítottak, akik csak úgy tudtak megmenekülni, hogy az egyik rendőrnő többször a levegőbe lőtt. Tudósítónk mintegy húsz méterre lehetett az esettől, de a lövéseket nem hallotta. Ekkor egy lőfegyver, több tonfa és egyéb felszerelési tárgy került a tüntetők kezére.

Négyre ürítették ki a teret

A tüntetők fél kettőkor feltépték az addig kitartó vasrácsokat a főbejáratnál, és bementek a székházba. A tüntetők csoportosan vonultak be, a többség egyszerűen csak körülnézett, illetve az aulában kezdett pihenni, de többen kifosztották a büfét.

A már környéken is párszáz főre fogyatkozó tömeg benti része nem mozdult, így a hátsó bejáraton át érkező rendőrök előbb békésen távozásra kérték, majd kiszorították őket. Ugyanez történt a Szabadság téren is, amelyet végül hajnali négy utánra sikerült teljesen kiüríteni majd lezárni.

Gyurcsány: Rendőrszakmai kérdés

Az ostrom alatt a tv2-nek nyilatkozó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "rendőrszakmai kérdésnek" nevezte azt, hogy miért nem bírnak a rendőrök a tüntetőkkel. A nehézségeket azzal magyarázta, hogy "Komoly nehézségekbe ütközik a megfelelő rendőrségi erő helyszínre vezénylése".

Felajánlotta lemondását keddre virradó éjjel, a Szabadság téri tüntetés idején Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, aki az erről szóló információkat a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában erősítette meg. A miniszterelnök azt nem fogadta el, kérte, hogy maradjon a helyén.

Petrétei szerint nem voltak elegen

Petrétei József közölte, hogy a rendőrség megkezdte a nyomozást, amelyhez fényképfelvételeket és videofelvételt is igénybe vesz. Hozzátette, hogy felderítésre és előállításra már a keddi napon sor kerül. A Szabadság téri tüntetés kapcsán azt mondta, "szó sincs politikai demonstrációról", "bűncselekmény-sorozatról beszélünk".

A miniszter végezetül jobbulást kívánt a megsérült rendőröknek és megköszönte valamennyi rendőr éjszakai munkáját.