Emberek gyülekeznek a Parlament előtt
Néhány száz ember gyülekezik gyertyákkal, nemzeti színű zászlókkal a Parlament előtt vasárnap este - jelentette az Index helyszínen tartózkodó tudósítója.
"Elkúrtad, elkúrtad", "Vesszen a kormány!", "Táncolj, Feri!", skandálja a többségében fiatalokbó álló csoport. A Parlament mellett elhaladó autókból többen dudálnak és a győzelem jelét mutatják az összegyülekezett csoportnak.
Tudósítónk szerint a térre egyre többen érkeznek. Néhányan a Parlamentet körülvevő kordonon belülre is mentek, de a rendőrök kitessékelték őket.
Az épületet körülvevő kordonnál több tucat rendőr sorakozott fel, többen rohamsisakot is viselnek. Amikor két kormányzati Audi érkezett az Országházhoz, a tömeg hangosan fűtyült és kiabált.
Az összegyülekezett emberek a "Magyar rendőr velünk van" és a "Gyurcsány gyere ki" jelszavakat is skandálták, valamint demokráciát és új választásokat követelnek. Az MTI kérdésére, hogy mit keresnek itt a Kossuth téren, többen azt mondták, "Most aztán leváltjuk ezt a kormányt", "Takarodjanak a vörösök".
Schőn Péter, a BRFK szóvivője este fél tízkor arra a kérdésre, hogyan kezeli a Kossuth téri történéseket a rendőrség, azt mondta: "egyelőre semmiféle rendőri intézkedés nem történt". Hozzátette: az eseményeknek "nincs rendőri vonatkozása jelenleg".
Vasárnap került nyilvánosságra az a felvétel, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a május 26-i, balatonőszödi kihelyezett frakcióülésén arról beszél, hogy végighazudták az utolsó másfél-két évet.
"Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált" - mondja a több szerkesztőséghez egy időben eljuttatott felvételen a kormányfő.