Fodor szerint szakértői kormánynak kell jönnie
Fodor Gábor szerint a kormány cselekvési programja - bár vannak erényei - összességében a bizonytalanság programja, és együtt kell mérlegre tenniük annak tartalmát, illetve az azt képviselő személyeket. Az SZDSZ elnöke erről a Magyar Televízió Az Este című műsorában beszélt hétfőn.
Hangsúlyozta: az SZDSZ-nek biztosan nincs visszaútja a Gyurcsány-kormányba. A cselekvési program alapján nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy megszavazzák az adótörvényeket, illetve a költségvetést, de mivel ezek tartalmát még nem ismerik, erről csak később döntenek.
Fodor Gábor kitért arra, hogy az erről szóló szavazásoknál garantálni tudja majd a frakciófegyelmet, mert a szabad demokrata képviselők átérzik döntéseik súlyát, és felsorakoznak az ügyvivői testület majdani döntése mögé. "Az SZDSZ egységes lesz, határozott lesz, nem taktikázik" - jelentette ki.
A pártelnök szerint az ország soha nem volt még ilyen közel ahhoz, hogy egy szakértői kormány jöjjön létre. Ennek ötletét még a nyár elején vetette fel az SZDSZ arra az esetre, ha nem tartanák elfogadhatónak a cselekvési tervet. Ha pedig ebben sincs egyetértés, akkor azután lehet majd beszélni előre hozott választásokról - idézte fel.