Utcai zavargásoktól tart a magyar

2007.02.04. 21:33
A teljes politikai elitet felelősnek tartja a Kossuth téren kialakult helyzetért a magyar lakosság többsége. A kordonbontást többen utasítják el, mint ahányan támogatják, és minden hetedik magyar zavargásokra számít.

A megkérdezettek realtív többsége helytelenítette a Fidesz pénteki kordonbontását a Szonda Ipsos az MTV felkérésére készített kutatásában. A reprezentatív felmérésben a válaszadók 44 százaléka elutasította, 35 százalék támogatta a legnagyobb ellenzéki párt akcióját.

A lakosság bizonytalanságát jelzi, hogy 21 százaléknyian nem tudtak határozott véleményt nyilvánítani a kérdésben.

A Fidesz akcióját a szocialista szavazók 90 százaléka utasította el, a Fidesz szavazóinak a 70 százaléka viszont támogatta.

A megkérdeztettek elsöprő többsége, 68 százaléka attól tart, hogy a Fidesz akciója további utcai zavargásokhoz vezethet. Azok között, akik helyeselték magát a kordonbontást, 50 százalék mondta azt, hogy tart a zavargásoktól és 40 százalék utasította ezt el.

A kialakult helyzetért a lakosság többsége, 53 százaléka a politikai elit egészét, 22 százaléka a kormányt, 13 százaléka a Fideszt tette felelőssé. Mindkét párt táborára igaz, hogy 50 százalékban a másik pártot tartották felelősnek.