Leváltják Tóbiást a pártigazgatói tisztségről

2004.10.18. 12:38
Az MSZP hétvégi kongresszusán szinte teljesen kicserélődött a pártvezetés. Már csak a pártigazgató a régi. Keddig. Tóbiás Józsefet Oláh Lajos váltja.
Az Index információi szerint kedden, a szocialista párt elnökségének első hivatalos ülésén leváltják Tóbiás Józsefet a pártigazgatói tisztségről. Úgy tudjuk, hogy Hiller István pártelnök Oláh Lajost kérte fel a posztra. Oláh, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke és a Mozaik Klub szóvivője.

Nem érdeklik a kódexek

#alt#
Tóbiás József, Oláh Lajos
fotó: mszp.hu
Tóbiás a 2002-es választások kampányigazgatója, a Medgyessy-kormány hivatalba lépést követően lett az MSZP pártigazgatója. Ebben a tisztségben a pártelnökség tavaly megerősítette. Karrierje egészen az idei EP-választási kampányig ívelt felfelé, de akkor a párt székházában, a csapatjátékosoknak kampányfőnökként tartott zárt, szigorúan titkos felkészítőn azt mondta, nem érdeklik a választási és az etikai kódexek, ami gyors népszerűség-vesztést okozott.

Befejeződik a tisztújítás

A választási bukás után a pártvezetés mellett egyre többen támadták Tóbiást is. A hétvégi kongresszuson végül a párt új vezetőt és új vezetőséget választott. Azzal, hogy kedden új pártigazgatót választ az elnökség, befejeződik a tisztújítás az MSZP-ben.

Cikkünk megjelenése után, Tóbiás József felhívta az Indexet és azt mondta, hogy őt nem leváltják, hanem magától megy. Erről vasárnap levélben értesítette az MSZP elnökségét. Információink szerint ugyanakkor az MSZP-ben már hónapokkal ezelőtt eldöntötték, hogy a kongresszus után másvalaki tölti be a pártigazgatói tisztséget.