További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Szerdán kezdődött meg Kecskeméten a Zuschlag-ügy iratismertetése, amikor a több éve indult nyomozás több ezer oldalas nyomozati anyagát áttanulmányozhatják az érintettek jogi képviselői.
Visszavitték, ahonnan nyerték
A pályázati pénzek eltüntetésével, átcsoportosításával gyanúsított kiskunhalasi szocialista ügyvédje azzal lepte meg a nyomozóügyészeket, hogy bejelentette, közel 50 millió forintot visszafizettek a pályázatok korábbi kiíróinak, a fővárosi önkormányzatnak, a szociális tárcának, a Mobilitás Programnak és a Nemzeti Civil Alapprogramnak.
Kovács M. Gábor, Zuschlag ügyvédje az Index kérdésére azt mondta, a jelentős összeg visszafizetésével védence kármegtérítési szándékát akarták igazolni a hatóság előtt. Az ügyvéd arról nem kívánt nyilatkozni, hogy befizetett pénz honnan származott.
A nyomozás során megállapított 72 milliós kárérték nagy része ezzel megtérült, hiszen Zuschlag mellett a 16 gyanúsított egyike, Marsovszky Balázs, Fiatal Baloldal fővárosi szervezetének korábbi elnöke már 10 milliót visszatérített.
Szabadlábra helyezését kérték
Az ügyvéd elmondta, hogy a pénzbefizetésével egyidőben kérték Zuschlag János szabadlábra helyezését is. Kovács M. Gábor nem kívánt jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a pályázati pénzek megtérítése milyen hatással lesz az ügy végső kimenetelére. Az Index által megkérdezett jogászok szerint a kármegtérülés után a bíróság számára korlátlan enyhítési lehetősége van a büntetés kiszabásakor, de miután Zuschlaggal szemben bűnszövetségben elkövetett csalás volt a gyanú, az enyhítés nem túl valószínű.
Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese cikkünk megjelenése után az MTI-nek azt mondta: "Ha a befizetések megtörténtek, a bűnügy vizsgálatát, annak minősítését nem befolyásolja, annyit jelent, hogy adott esetben bele kerül a vádiratba, hogy a kár egy részét megtérítette, mely egyébként 75 millió forint". A főügyész-helyettes hozzátette: ez a kár egy része, pontosabban az ő terhére rótt kár egy része, ettől függetlenül Zuschlag János azt vallotta, hogy büntetőjogi felelősségét továbbra is elismeri. Szabó Ferenc szerint a szabadlábra helyezési kérelemet majd annak függvényében vizsgálják meg, hogy a becsatolt okiratok valósak-e, tehát a kárenyhítés megtörtént-e.
A volt országgyűlési képviselő és társai ellen azért indult nyomozás, mert egy rutin ellenőrzés során kiderült, hogy a szocialista fiatalokat tömörítő szervezet mellett több alapítvány is kapott állami pályázatokon támogatást, de a pénzekkel nem tudtak elszámolni. A kiterjedt és bonyolult szervezeti hálóban az ügyészség gyanúja szerint 75 millió forint tűnt el. A támogatások nagy részét az azóta már megszűnt ifjúsági tárcától kapták, amelynek az érintett időszakban többek között Gyurcsány Ferenc is vezetője volt. Zuschlagot több mint fél éve, tavaly összel helyezék előzetes letartóztatásba, amit azóta több ízben meghosszabbítottak.