Lezuhant egy MiG-29 Kecskeméten
További Bulvár cikkek
Csütörtökön nem sokkal 16 óra előtt leszállás közben lezuhant egy MiG-29-es repülőgép a kecskeméti repülőtér közelében, Peszeki Zoltán, a pilóta katapultált. A gép a 44-es főút és a kecskeméti repülőtér közelében, nem lakott területen csapódott be. Jelenleg folyik a műszaki mentés és a helyszín biztosítása, de már megtalálták a gép épségben maradt fekete dobozát, aminek a segítségével majd tisztázni lehet a baleset körülményeit.
Peszeki Zoltán jól van, Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint úgy tűnik, hogy kisebb horzsolásokkal megúszta a balesetet, jelenleg a kecskeméti megyei kórházban vizsgálják, hogy nincs-e valamilyen belső sérülése. Szabó "Topi" Zoltán, a 2005-ös MiG balesetben katapultáló pilóta az Indexnek elmondta, hogy járt bent a kórházban a pilótánál és megerősítette, hogy Peszeki jól van. Szabó Zoltán elmondta továbbá, hogy egy ilyen balesetben rövid időre akár 19-20 G is hathat a pilótára, ami rendkívül megterhelő a szervezet számára. Hozzátette, hogy ilyen esetben egy hónap is eltelhet, amíg a pilóta újra repülőgépbe ülhet.
Pető István dandártábornok, a kecskeméti légibázis parancsnoka elmondta, hogy a repülőgép 15 óra 9 perckor szállt fel egy légiharc gyakorlására. A gyakorlás közben úgynevezett alacsony áthúzást kellett végrehajtani a repülőnek, ami azt jelenti, hogy körülbelül egy méter magasságig a földre süllyed a gép, és utána ismét emelkedik. Az áthúzás után, tehát amikor már a kifutópálya vége felé haladt, a repülő az emelkedés közben ismeretlen okból hozzáért a betonhoz, majd visszapattant a levegőbe. A pilóta ekkor katapultált, a zuhanó gép pedig a repülőtér kerítése mellett húzódó 44-es utat súrolva, az úttól mintegy 25-30 méterre széttört és kigyulladt. A tábornok azt is elmondta, hogy a gép a közelmúltban esett át egy nagyvizsgálaton, tehát géphiba elméletileg nem fordulhatott elő.
Jászsági programját megszakítva Szekeres Imre honvédelmi miniszter is a helyszínre érkezett.
A Magyar Honvédség a mostanival együtt eddig három MiG-29-es vadászrepülőt veszített el. 2005. május 11-én ugyancsak a kecskeméti repülőtér mellett zuhant le egy MiG-29-es, miután jobb oldali hajtóműve meghibásodott. A pilóta, Szabó "Topi" Zoltán százados, aki a 2005-ös Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap műrepülő programjára gyakorolt, sérülések nélkül katapultált az égő gépből. Előtte 1998. júliusában zuhant le a kecskeméti repülőtér légterében a repülőnapon egy MiG-29-es, melynek pilótája életét vesztette.
Magyarország 1993-94-ben 28 MiG-29-es vadászrepülőt vásárolt államadóság fejében, ezekből 14 van szolgálatban. Ezek 2010-ig állnak hadrendben, utána a Gripenek veszik át a feladatukat. A MiG-ek jelenleg békeidős készültséget látnak el, azaz a légtér szuverenitását biztosítják. Ez annyit jelent, hogyha idegen gép van a légtérben, akkor gyakorlatilag a levegőben igazoltatják.
A MiG-29-esek a földközelben 1400 kilométer/órás, nagy magasságban pedig a 2400 kilométer/órás sebességet is elérhetik. Akár 18 ezer méteres magasságban is tudnak repülni, másodpercenként pedig 300 métert tudnak emelkedni - mondta a nyugállományú altábornagy.
Katonai repülőgépek balesetei
1990. január 26. Egy kétüléses MiG-23-as kiképzôgép lezuhant, két pilótája meghalt.
1990. június 29. Lezuhan egy együléses MiG-21-es harcigép, a pilóta katapultált és túlélte.
1990. április 20. Egy együléses MiG-23-as harcigép lezuhant, a pilóta katapultált és túlélte.
1990. szeptember 16. Bemutató közben lezuhant egy együléses MiG-23-as harcigép, pilótája meghalt.
1991. szeptember 12. Egy kecskeméti együléses MiG-21-es gép lezuhant, pilótája meghalt.
1994. június 1. Egy pápai kétszemélyes MiG-21-es gyakorlógép lezuhant, a katapultálást, csak az oktatópilóta élte túl.
1995. május 25. Egy kétüléses Su-22-es gyakorlógép zuhant le, a pilóták katapultáltak és túlélték.
1995. július 25. Egy L-39-es kiképzôgép lezuhant, a pilóták katapultáltak és túlélték.
1995. szeptember 13. Légi ütközés után lezuhant egy egyszemélyes Szu-22-es harcigép, a pilóta katapultált és túlélte.
1995. szeptember 13. Légi ütközés után lezuhant egy kétszemélyes MiG-23-as gyakorlógép, a pilóták meghaltak.
1996. szeptember 19. Hidraulika hiba miatt lezuhant egy együléses MiG-21-es. A pilóta sikeresen katapultált.
1998. júl. 23. A kecskeméti repülőtér légterében a repülőnapon lezuhant a légierő egyik MiG-29B típusú vadászrepülőgépe, pilótája meghalt.
2003. nov. 13. Lezuhant egy Jak 52-es katonai gyakorló repülő Szolnoknál, a gép két pilótája meghalt.
2005. május 11. Gyakorlórepülés közben lezuhant egy MiG-29-es Kecskeméten, a pilótának még a becsapódás előtt sikerült katapultálnia.