Meghalt egy kisgyerek az M0-son történt balesetben
Egy ember életét vesztette abban a balesetben, amely szombat délelőtt történt az M0-s jobb pályáján, az M7-es leágazásánál, közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A balesetben három kamion és egy személyautó ütközött össze, mondta el Beluzsárné Belicza Andrea.
A baleset halálos áldozata egy négy év körüli gyermek, édesanyja életveszélyesen, apja pedig súlyosan megsérült. A balesetben az egyik teherkocsi gyakorlatilag maga alá gyűrte a személyautót, amiben egy négyfős család utazott.
A hátul ülő 4 év körüli kisfiú nem élte túl az ütközést, a helyszínen meghalt. Holttestét a tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Mellette ült, szintén hátul, 3 év körüli testvére, neki nem esett baja. A kocsit a gyerekek apja vezette, ő súlyos, míg felesége életveszélyes sérüléseket szenvedett, mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
Hozzátette, a balesetben megsérült még az egyik kamionsofőr is könnyebben. A teherautókkal egyébként nem szállítottak veszélyes árut.
Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese elmondta, egy billenőkocsis teherautónak a balesetben leszakadt az üzemanyagtankja, és nagy mennyiségben gázolaj ömlött az útra, kőrakományának egy része is az útra zúdult. Robbanásveszély nincsen, megakadályozták azt is, hogy további gázolaj ömöljön ki az útra.
Kis-Guczi Péter tájékoztatása szerint az életmentés befejeződött, a rendőrség hamarosan végez a helyszíneléssel. Az M0-son korábban mindkét irányban teljes útzár volt, de dél előtt az M7-es felé vezető oldalon megindult a forgalom. A Pestre vezető oldalon a műszaki mentés miatt estig tarthat a lezárás.
Az M0-ás forgalmát az M5-ös irányában a 7-es főúti csomópontnál a felüljáró előtt leterelik, majd ugyanitt a felüljáró után engedik vissza a körgyűrűre. Az M1-es felé vezető irányban egyelőre egy sáv járható. A baleset miatt mindkét irányban nagy a torlódás, mondta Kis-Guczi Péter.