Szabadon engedték az érdi gázolót

2005.09.16. 11:30
A rendőrség szerint a csütörtökön Érden emberek közé csapódott és egy ember halálát okozó BMW vezetője nem fogyasztott alkoholt, van állandó lakcíme, nem körözik, és nem áll fenn a szökés veszélye. Ezért pénteken elengedték.

Szabadlábon védekezhet az a balesetet okozó férfi, aki csütörtökön BMW-jével belerohant egy zsúfolt buszmegállóba Érden. A Pest Megyei Rendőrkapitányság illetékese az Indexnek elmondta, hogy pénteken elengedték a halálos balesetet okozó férfit, mert nem merült fel ezt kizáró indok.

Ilyen esetben a rendőrség mérlegeli az eset törvényi súlyát, és ez után döntenek a szabadon bocsátásról, mondta az illetékes.

Nincs indok

Az elkövető kihallgatása megtörtént, ezért pénteken távozhatott a BMW-t vezető férfi. A rendőrség megvizsgálta a körülményeket, és nem találtak olyan okot, ami a fogva tartást indokolta volna.

Őrizetbe venni ilyen esetben akkor lehet valakit, ha körözés alatt áll, nincs állandó lakcíme, esetleg tartani kell attól, hogy szökést követ el. Ezek a feltételek ebben az esetben nem álltak fenn, mondta az illetékes.

Súlyosbító ok lehet, ha a vezető alkoholt fogyasztott volna, de a helyszínen végzett szondás teszt nem színeződött el. A vér és vizeletvizsgálat eredményeit még nem lehet tudni.

Csendes nézelődők

A tegnapi beszámolók szerint a baleset után "lincshangulat" uralkodott a helyszínen, de a rendőrségi illetékes ezt cáfolta. "A karambol után fél órával már a helyszínen voltam, ahol mindenki végezte a dolgát, tartott a halott szemle, és a műszaki mentés. A nézelődők csendben álltak a kifeszített szalagnál. Nem kell tartani attól, hogy a balesetet okozó férfinak bármi baja eshetne", tette hozzá az illetékes.

Mint arról az Index tegnap beszámolt, egy régebbi típusú BMW Budapest felől hajtott Érd belvárosa felé, amikor eddig ismeretlen okból előbb áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd vissza a saját sávjába, ahonnan végül az út mentén lévő buszmegálló épületébe csapódott.

Szakértői vélemény két hét múlva

A balesetet okozó, forgalmival nem rendelkező autó legalább 120 kilométer/órás sebességgel száguldott, a sofőrnek pedig nem volt jogosítványa. Egy 39 éves nő életét már nem tudták megmenteni. Négy buszra váró, közöttük egy kismama súlyosan megsérült, de a magzat életben maradt. Hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A szemtanúk meghallgatása folyamatban van. A szakértői vélemények elkészítése legalább két hetet vesz igénybe. Érdemi előrelépés akkor várható a rendőrségi vizsgálatban, ha az orvos-, valamint az igazságügyi és műszaki szakértő a hatóság rendelkezésére bocsátja részletes szakvéleményét - mondta Belicza Andrea a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt

A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt

Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.

március 24., 08:40

  • FOMO
Születésnapján, menekülés közben halt meg a 39 éves rapper

Születésnapján, menekülés közben halt meg a 39 éves rapper

Young Scooter 2008 óta építette zenei karrierjét.

47 perce

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.

március 24., 08:09

  • Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja

A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja

Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...

március 24., 07:49

  • Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit

Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit

Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.

március 24., 07:32

  • Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön

A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön

Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.

március 24., 08:33

  • Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.

március 24., 08:58

  • Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát

Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát

Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.

március 24., 08:27

  • Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek

Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek

A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.

március 24., 08:33

  • Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját

Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját

Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.

március 24., 09:39

  • Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

március 24., 07:02

  • Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök

Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök

Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.

március 24., 05:50

  • Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát

26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát

Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.

március 24., 09:17

  • Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak

Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak

A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.

március 24., 09:40

  • Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt

Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt

Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.

március 24., 07:04

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”

Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”

Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.

március 24., 05:51

  • Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.

március 24., 05:59

  • Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...

március 24., 06:56

  • Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk

Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.

március 24., 06:16

  • Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.

március 24., 06:00

  • Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt

Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt

A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.

március 24., 06:56

  • Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Rendhagyó beszámoló, név nélkül...

március 24., 06:22

  • Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját

A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját

Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.

március 24., 06:18

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát

Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát

Kereskedőkre csapott le a rendőrség.

március 24., 08:58

Neked ajánlott