Leesett a műtőasztalról, majd meghalt
Egy 80-as éves asszonyt combnyaktöréssel operálták volna múlt hét csütörtökön délután, ügyeleti időben a kazincbarcikai kórházban. A beteg körül a teljes stáb ott volt, az előkészítésben két műtősfiú segédkezett. A néni mégis leesett a műtőasztalról. Hogy miképp azt egyelőre nem tudni.
A beteg az esést követően egy órával meghalt. Egyes feltételezések szerint mivel az idős hölgynek korábban már volt agyvérzése, nem kizárt, hogy most egy újabbat kapott. A kórház egyelőre hallgat, Trencsényi Erzsébet kórházigazgató csak annyit mondott: belső vizsgálatot indított, illetve értesítette a rendőrséget.
Részletekbe az igazgatónő csak a belső kutakodás és a nyomozás lezárta után bocsátkozik. A kazincbarcikai rendőrkapitányságon megerősítették: valóban indult eljárás az ügyben, a szakértői vizsgálatok azonban nem készültek még el, ezért a halál okát nem lehet tudni.