Videók a Hudsonba zuhanó repülőről

2009.01.17. 17:56
Két videófilm is felkerült az internetre a január 15-én a Hudson folyóba zuhant repülőgép balesetéről. A videókon látható, amint a gép vízbe csapódik, ahogyan az utasok kimásznak a szárnyaira, majd az, ahogyan három hajó a partra vontatja a repülőt.

Egy nappal az Airbus 320-as repülőgép balesete után a neten megjelent egy tízperces és egy rövidebb videófilm a vízbe csapódásról és a repülő kimentéséről. Az első, rövidebb filmen jobban látható, ahogy a repülőgép a vízbe siklik, majd közeli képeken, ahogyan vontatják. A másik videón a vízbe érkezésből nem sok látható, a mentés viszont részletesebben.

A balesete során a kapitány kényszerleszállással próbálkozott, miután a gép motorjai leálltak. A manőver sikerült, a fedélzeten tartózkodó 146 ember – 135 utas és a személyzet – sértetlenül megúszta a balesetet, a folyóba csapódás után, mint ez a videón is látszik, a gép szárnyaira mászva várták a segítséget. A repülőt végül három hajó vontatta partra.

A US Airways 1549-es járata a New York-i a La Guardia repülőtérről szállt fel és az észak-karolinai Charlotte-ba tartott. A gép a felszállás után percekkel valószínűleg madárral vagy egy madárrajjal ütközött, és mindkét hajtóműve felmondta a szolgálatot. Az ütközés után, nagyjából ezer méteres magasságból fordultak vissza, előbb a repülőtérre akartak visszafordulni, majd végül a folyóba irányította a gépet a pilóta.

A levegő hőmérséklete mínusz 6, a vízé plusz 6 Celsius fokos volt. A repülőgép, mint a videón is látható a folyó jeges vizén lebegett, majd lassú süllyedésbe kezdett. A repülőgépet nem sokkal a baleset után a környéken tartozkodó hajók vették körül, és az utasokat - akik egy része a gép szárnyaira kimászva, állva várta, hogy partra vigyék - kimentették. Ha ez nem sikerült volna, a vízbe kerülő utasokat perceken belül kihűlés fenyegette volna.