Komárom-Esztergomot is elérte a német hulladék

2007.01.12. 10:32
A Bács-Kiskun megyében talált több mint 3500 bála német hulladék után Komárom-Esztergom megyében 300 tonna illegálisan behozott szemetet találtak. Az ácsi hulladéklerakás összefügg a korábbi, Bács-Kiskun megyei esetekkel. Imrehegyen közben újabb kupacokat fedeztek fel a szeméttelepen szétterítve.

Háromszáz tonna illegálisan behozott, Németországból származó hulladékot fedeztek fel a Komárom-Esztergom megyei Ácson, az ügy összefügg a korábban a Bács-Kiskun megyében történt engedély nélküli hulladéklerakással, mondta pénteken a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője.

Új helyszín, új gyanúsítottak

"A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a szállítást végző társaság ügyvezetőjét és összefüggést találtunk az ácsi és a korábbi Bács-Kiskun megyei illegális hulladék-elhelyezés között. A szemetet papíron zöld hulladéknak minősítették, mely szabadon átlépheti az uniós határokat" - tette hozzá Szabóné Mezei Ilona.

Az Ácson talált szemét mennyiségét a rendőrség 200-300 tonnára becsüli. Nagy része előválogatott műanyaghulladék, kisebb része tömörített kommunális hulladék.


A gazdaságvédelmi osztály vezetője elmondta, a környezetszennyezéssel kapcsolatba hozható cégnek volt engedélye hulladékkezelésre és válogatásra, de nem a megtalált anyagokra és nem azon a telephelyen, ahová a műanyaghulladékot elhelyezték. Ha megállapítják, hogy a cég nem az engedélyében szereplő anyagokat tárolt, a hatóság kötelezi a vállalkozást a hulladék visszaszállítására Németországba, valamint környezetvédelmi bírsággal sújthatja.

Újabb kupacok Imrehegyen

Bács-Kiskun megyében Imrehegyen is találtak Németországból származó bálás háztartási hulladékot, melyet a helyi szeméttelepen szétszórva fedezetek fel, közölte a rendőrség pénteken. A település polgármestere tett bejelentést, mert a Kiskunhalas és Kecel között található Imrehegy község szeméttelepén olyan szétbontott és elterített szemetet találtak, melyet Németországból hoztak be, mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra beszámolt arról, hogy egyértelműen abból a szállítmányból származó bálás szemét van szétterítve, melyből már több mint 3500 bálával találtak eddig a megye 11 településén. Egy szemétbála két köbméter térfogatú, súlya 900 kilogramm.

A rendőrség több gazdasági társaság ellen folytat nyomozás, melyek közül az egyik bonyolító a Szinkron 99 Kft., melynek a cégbejegyzés szerint Halász Istvánné az ügyvezetője, aki Kunbaja polgármesterének a felsége. A Bács-Kiskun megyében talált bálázott szemét döntő többsége Kunbaján található.
(További részletek a Bács-Kiskun megyében lerakott hulladékbálákról itt >>>

Az ügyben a rendőrség eddig nyolc embert hallgatott ki gyanúsítottként, négyen előzetes letartóztatásban vannak. A négy letartóztatott között van a település polgármestere, Halász István is, aki nem először került összetűzésbe a törvénnyel, az olajügyekben való érintettsége miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték.