Pár óra alatt szétlopták a lerobbant Ladát

2009.01.07. 15:49
Egy földúton hagyta lerobbant kocsiját Törökszentmiklósnál egy sofőr, mire visszaért, jó néhány alkatrészt elloptak.

Néhány órára maradt őrizetlenül, mégis alaposan lecsupaszították azt a lerobbant Ladát, amelyet tulajdonosa hagyott a 4-es főút közelében Törökszentmiklós külterületén, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-Főkapitányság sajtószóvivője.

A sértett hétfőn kora délután gondosan lezárva hagyta elromlott autóját egy földúton, mielőtt segítségért indult. Ám amikor alkonyat körül visszatért, a jármű már a műszaki hibán kívül is "több sebből vérzett". Ablakát ugyanis megdöbbent gazdája betörve, a kocsit darabjaira szedve és teljesen kifosztva találta. Az ismeretlen elkövetők elvitték belőle a rádiót, egy akkutöltőt, leszerelték róla az ablaktörlő lapátokat, a pótkereket, sőt az akkumulátor és mindkét rendszámtábla is eltűnt. Mindezzel körülbelül 22-23 ezer forintos kárt okoztak a peches tulajdonosnak.

A szóvivő szerint az eset szokatlan bár, de ezen a vidéken koránt sem példa nélkül álló. A közelmúltban például a megye egy másik településén sárba ragadt segédmotorkerékpárjának találta hűlt helyét egy hasonlóan pórul járt közlekedő.