Bulvár

A 2000-es királynő: Kutcha Judit

2002. 08. 01., 17:38 | Frissítve: 2002. augusztus 01., csütörtök 17:52

Immár ötödik alkalommal, augusztus 27-én került megrendezésre a Miss World Hungary szépségverseny. Ennek tiszteletére minden eddigi királynő eljött a versenyre, igy nem csak az Új győztes, de az eddigiek, Deák Andrea, Petes Beáta, Horváth Éva és Dankai Erika is jelen voltak. A Madách Színház színpadán 17 gyönyörű hölgy versengett a megtisztelő címért, és azért, hogy a londoni világversenyen ki képviseli hazánkat.

A Miss World Hungary 2000-es rendezvényén a latin életérzés dominált, szamba táncosok, tűzijáték és a déli zenék uralták a terepet. A versenyzők is alaposan kitettek magukért, mondhatni ámulatba ejtették a közönséget. A gálát megelőzően a résztvevők a már megszokott felkészítő táborral indultak neki a megmérettetésnek. Nagyszerű helyen készülhettek, festői környezetben, s mivel az Aqua Villa konyhája is fantasztikus, így nem egyszer kísértésbe is estek a versenyzők. Az a bizonyos vasárnap szinte minden közreműködő számára korán kezdődött, a résztvevők kora reggel indultak a Villa Aquaból, hogy előbb aktív részesei legyenek a számukra és a fellépő művészek számára kötelező próbának, majd passzív részesei legyenek a haj- és sminkkészítés nagyon fontos perceinek. Egyébként a Miss World Hungary évek óta együtt dolgozik Zsidró Tamás mesterfodrásszal és Temesváry Károly sminkmesterrel. S hogy a színpadon ne csak a versenyzők legyenek gyönyörűek, hanem maga a színpad is, azért elsősorban Mihály Béla látványtervező iparművész volt felelős, aki gyönyörű munkát végzett, a virágdíszek méltó hátteret adtak a jubileumi versengésnek. No, és ne feledkezzünk meg a fellépő művészekről. Így pl. a latin szamba táncosokról, az AD Stúdióról, vagy Delhusa Gjonról. Az ő feladatuk természetesen az volt, hogy a lányok bevonulásai között szórakoztassák a nagyérdemű közönséget.

Természetesen, szépségverseny lévén, a fő attrakció a hölgyek bemutatkozása volt. Tizenhét gyönyörű rózsaszál - a Carma Design csodás ruhakölteményeiben -, akik közül képletesen szólva egyet szakított a zsűri az est végére. A sors azonban ilyen, s a tizennégy valóban csodálatos lány közül csak egy győztes lehetett. A zsűri döntése alapján Kuchta Judit örülhetett a címnek. A 21 éves Kuchta Judit ugyan miskolci születésű, de három éve Budapesten él, így mindkét város lakói sütkérezhetnek a dicsfényben. Judit nagyon szeret öltözködni, szereti az elegáns és a szexis ruhákat. Az új királynőnek a leköszönő szépség, Dankai Erika adta át a koronát. Judit udvartartásába a kisújszállási Csótó Klára került első udvarhölgyként. A grémium döntése szerint harmadik helyre Kelet-Magyarország szépe, a Berettyóújfaluról származó László Klára került. Judit nem csak annak örülhetett, hogy ő képviselheti hazánkat a londoni világszépe választáson, hanem annak is, hogy egy gyönyörű Fiat Punto boldog tulajdonosa lett.

1996 | 1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001
N;
hirdetés
hirdetés