Félmeztelen nők a sebességkorlátozásért
Új módszert találtak ki a sebességkorlátozások betartatására a dán hatóságok. Félmeztelen lényok állnak Koppenhága útjain, kezükbe a korlátozó táblákkal, jelentette a BBC.
Az RFSF televízió beszámolója szerint Dánia mindig is liberális hely volt, legyen szó alkoholról, drogokról, szexről vagy a sebességhatárokról. A televízió beszámolója szerint tízből hét dán autós hajt a megengedetnél gyorsabban.
Itt megnézheti a sebességkorlátozó melleket>>
Észre veszik őket
Az ötlet működni látszik, néha túlságosan is. Az RFSF beszámolója szerint a Bikini banditák névre keresztelt lányok látványa olykor konkrétan megállásra kényszeríti az úrvezetőket, így gyakran dugók alakulnak ki ott, ahol a lányok dolgoznak.
Heidi Swenden, a csapat vezetője szerint az ötlet "extrém, de működik". "Így legalább észre vesznek minket, meg a sebességkorlátozást is" - mondta az RFSF-nek.
A BBC beszámolója szerint ugyanakkor a feministákat felháborította az akció. Swenden kisasszonyt ugyanakkor nem érdeklik a bírálatok. Ahogy Julia Paulit, a dán közlekedésbiztonsági tanács igazgatóját sem. "Ha el akarod érni az embereket, a nyelvükön kell szólnod. A félmeztelen lányokból értenek" - nyilatkozta a BBC-nek.
Talán férfiakkal is kipróbálják
Mint mondta, a célcsoport a felmérések szerint jól reagált. A megkérdezettek több mint fele állítja, a mellek láttán azonnal többet gondol a gyorshajtás veszélyeire, mint amúgy. "Fantasztikus ötlet" - kommentálta a látványt az RFSF tévének is egy dán autós.
A BBC kérdésére, hogy a jövőben esetleg félmeztelen férfiakkal is kísérleteznek-e, Pauli kitérően válaszolt. "Majd meglátjuk."
Az oldalról ajánljuk
- Stenk
Már a padlón fekszem, most boldog vagy?
Ha valaha próbáltál mélyről mosolyogni, akkor ez rólad szól.
május 1., 09:06
- Sport
Elképesztő menetelés, amatőr játékos nyerte meg a sznúker-világbajnokságot
A 28 éves játékos lett a sportág első kínai világbajnoka.
tegnap, 22:12
- Külföld
Fokozódik a feszültség a két atomhatalom között, már lezárták a légteret is egymás repülőgépei előtt
Háború törhet ki, a konfliktus az áprilisi terrortámadás után eszkalálódott, amelyben 26 turista vesztette életét.
május 1., 08:31
- Kultúr
Törőcsik Franciskáért utaztunk Szentendrére, és örök életre szóló élményt kaptunk
Mérföldkő lesz a magyar filmtörténetben ez az alkotás.
május 1., 08:33
- Futball
A Liverpool legendája csúnyán beszólt Szoboszlai Dominiknak
A futballista ügynöke cserébe letorkolta a kritikust.
május 1., 07:46
- Kosárlabda
Megszületett a szezon szenzációja, kipofozták a 17-szeres bajnokot
Két karriercsúcs is született, ráadásul egy játékostól.
május 1., 08:13
- Futball
Klublegenda emlékét olyan tisztelettel még nem ápolták, mint a Bayern teszi
A bajorok különleges ünnepséget tartanak hétfőn.
május 1., 07:20
- Külföld
Donald Trump megfenyegette az egyik legnagyobb újságot, a lap reagált a vádakra
Egy 10 milliárd dolláros peres ügy miatt feszültek egymásnak a felek.
május 1., 09:12
- Belföld
Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely csapdát állított, de nem jött be a húzása
„Sajátosan értelmezi a demokratikus játékszabályokat” – fogalmazott a képviselő.
május 1., 09:12
- Cinematrix
Lila akác köz címmel érkezik a Született feleségek rebootja
Kipaterolták a régi lakókat, új pletykás háziasszonyok veszik át az uralmat.
május 1., 05:55
- FOMO
Sztárszakács fiát is átverte a 85 éves nő, aki a brunei szultán lányának adta ki magát
Pedig nem volt túl kifinomult a meséje.
május 1., 07:04
- Külföld
Megérkezett a válasz Moszkvából az ukrán követelésekre, Oroszország ezt nem fogja annyiban hagyni
május 1., 05:01
- Cinematrix
Negyven év után kapta vissza a pénzét Francis Ford Coppola
Ralph Macchio láthatóan megtanulta a leckét.
május 1., 07:05
- Kultúr
Görbe tükröt tart a mai társadalomnak Alföldi Róbert új darabja
Az előadás „mosolyra fakaszt, miközben fájóan belénk hasít, de néha erősen fejbe vág”.
május 1., 09:11
- Belföld
Ha nagy tervei vannak a hosszú hétvégére, mutatjuk, mire számítson
Záporból és zivatarból is bőven kijut.
május 1., 05:53
- Belföld
Egy hónappal az újdörögdi eset után megváltoztatták a balesetek kivizsgálását a honvédségnél
A kormánytisztviselő mindkét kezét elvesztette egy felrobbanó gránát miatt.
május 1., 07:00
- Kézilabda
Edzésen szenvedett súlyos térdsérülést a magyar válogatott játékosa
Hiányára Gerit Winnen sportigazgató adott magyarázatot a klub honlapján.
május 1., 09:20
- FOMO
Donald Trump a felesége helyett egy idegen nővel vett részt Ferenc pápa temetésén?
Egy dublőr helyettesíthette a first ladyt, akinek egyesek szerint megromlott a kapcsolata az elnökkel.
május 1., 06:41
- FOMO
Újra összeáll a Spice Girls, de a világ körüli turnén az egyikük nem lesz ott
A lánybanda megalakulásuk 30. évfordulóján éledne újra, és hódítaná meg ismételten a világot.
május 1., 05:56
- Belföld
Vége a kötelező állatleöléseknek, átírták a kéknyelv-betegség elleni védekezés szabályait
Megjelent az új rendelet a Magyar Közlönyben.
május 1., 06:32
- Futball
Cristiano Ronaldo kihagyta élete helyzetét, kiejtette csapatát az ázsiai Bajnokok Ligájából
Két és fél éve játszik Szaúd-Arábiában, még trófea nélkül.
május 1., 06:24
- Belföld
Betörések, lopások, bántalmazások: bezáratnák a lakók a helyi gyermekotthont Izsófalván
Felvételek is vannak, ahogy a gyerekek bűncselekményekkel megnehezítik a helyiek életét.
május 1., 06:09
- Külföld
Újabb európai ország korlátozza az iskolai telefonhasználatot
A törvény ellen szavazók nem tartották kellően szigorúnak a tiltást.
május 1., 05:55
- Külföld
Egy utas be akart jutni a pilótafülkébe, kíméletlenül a földre vitték
Az esetről videó is készült.
május 1., 06:18
- FOMO
A betegségével kapcsolatos „félelmetes élményekről” beszélt III. Károly
Az uralkodó méltatta a rák ellen küzdő szervezeteket.
május 1., 06:32
- Külföld
Vége a moszkvai barátságnak, Vietnám amerikai F–16-osokat vásárol
Lehet, hogy csak Washingtont nyugtatgatja a lépéssel Hanoi.
május 1., 06:11
- Kosárlabda
Lefejelte ellenfelét a Warriors játékosa, majdnem botrányba fulladt a meccs
Ritkán látható dulakodás tört ki.
május 1., 06:56
- Külföld
Halálos áldozatokat is követelt a spanyolországi áramszünet
A hatóságok még mindig nyomoznak az ügyben.
május 1., 07:49
- Külföld
Megint kínai harci repülőgépeket észleltek Tajvannál
A nem hivatalos középvonalat Kína rendszeresen átlépi.
május 1., 08:53