Több ezer nyúl szaladt szét az M1-esen

2007.04.16. 07:25
Néhány nyúl nem élte túl, de a többség csendben várja hogy begyűjtsék őket, azután a karambol után, amely az M1-esen történt, és amely után ötezer nyúl szabadult ki egy teherautóról. Az eset miatt hétfőn délelőtt hatalmas dugó alakult ki.

Az M1-es autópálya Budapestről kivezető oldalán hétfő reggel összeütközött két gépjármű. A baleset következtében egy felborult teherautóról szétszaladt ötezer nyúl, közölte a rendészeti biztonsági szolgálat szóvivője. Személyi sérülés nem történt, de néhány nyúl nem élte túl a balesetet.

Gálik Viktória közlése szerint a kamion és a teherautó karambolja, illetve a kisállatok kiszabadulása után lezárták az autópályát, és a forgalmat a 39-es kilométernél az 1-es főútra terelték le. A mentés, az állatok összeszedése több órán át tarthat, mondta szóvivő. A nyulak összeszedése nem okoz különösebb bonyoldalmat, ezek a kisállatok ugyanis nem rohangálnak el, hanem többségük csendben megvárja, amíg begyűjtik őket.


Nézzen nyuszikat!

Gálik Viktória az Indexnek azt mondta, torlódás az autópályán nem, de az 1-es főúton előfordulhat, mert ide terelik a forgalmat. A Havariapress ugyanakkor azt adta hírül, hogy hatalmas, több kilométeres dugó alakult ki a nyulak miatt.

A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy a nyulak összeszedése után a műszaki zárat ugyan feloldják, de kérik az autósokat, hogy az autópálya bicskei szakaszán ezt követően lassítsanak, mert elképzelhető, hogy néhány nyúl a fűben annyira megbújik, hogy munkatársaik figyelmét elkerülik, és később bármikor felbukkanhatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.

március 3., 07:28

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.

március 3., 07:27

  • Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból

Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból

Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.

március 3., 07:11

  • Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.

március 3., 08:39

  • Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után

Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után

Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.

március 3., 07:56

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Belföld
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.

3 perce

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút

Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút

A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.

március 3., 06:48

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke

Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke

Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.

március 3., 07:00

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.

március 3., 08:46

  • Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.

március 3., 06:31

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.

március 3., 06:44

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat

Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat

Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.

március 3., 06:03

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban

Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban

A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.

március 3., 08:24