Balesetsorozatok a jégpályává vált országban

2004.12.17. 18:44
Teljes szélességében lezárták az M1-es és az M7-es bizonyos szakaszait péntek délelőtt, mert több baleset is történt az ónos eső miatt. Az M7-esen súlyos baleset is történt, egy halálos áldozattal és egy súlyos sérülttel. Délután megszűntek az útlezárások, de még mindig jegesek az utak. Országszerte késnek a vonatok. Veszprém megyében egy óra alatt ötven csonttöréshez hívták a mentőket. Pestszentlőrincen BKV-busz és autó ütközése okozott torlódást. Meghalt egy autós Erdőkertesen, miután autójával a sínekre hajtott - bizonytalan, hogy a csúszós út miatt nem tudott megállni, vagy szándékosan hajtott a sínekre, a tilos jelzés ellenére.

"Totál káosz" - jellemezte az M1-es és M7-es autópályán az ónos eső miatt kialakult helyzetet Gálik Viktória, az autópálya-rendőrség szóvivője az Indexnek péntek délelőtt. Két helyen terelték el a forgalmat helyszínelések miatt a két autópályáról, ahol a déli órákban már nyolc-tíz balesetnél helyszínelnek a rendőrök.

Délután két órára az autópályákon megszűntek az elterelések, mondta Gálik Viktória. Az M3-ason a Budapest felé vezető oldalon, a 28-as és a 30-as kilométerkő között torlódás alakult ki egy műszaki mentés miatt. Az M3-ason egyébként nyolc baleset történt pénteken, négy esetben személyi sérülés is volt. Gálik hozzátette, bár a lezárások megszűntek, kollégái információi szerint az utak továbbra is jegesek.

Délelőtt az M7-es Balaton felé vezető szakaszán, Érd és Martonvásár között terelték el a forgalmat. Az M1-esen Tatabányánál kellett egy négykilométeres szakaszt elkerülni a Hegyeshalom felé vezető oldalon.

Fagyállóval kenik a síneket

A MÁV közleményben tudatta, hogy a felsővezetékek és a váltóberendezések eljegesedése miatt országszerte késnek a vonatok. Különösen Budapesten és környékén nehéz a helyzet, a fővárosban akár egy óra késéssel is számolni kell. A MÁV szakemberei "fagyállóval kenik le a váltósíneket, miután lekaparták vagy leolvasztották a jeget a berendezésekről".

Jelentős késéssel szállnak fel a gépek a Ferihegyi repülőtérről, egyes járatokat törölni kellett az ónos eső miatt - közölte a Budapest Airport és a Malév. A folyamatosan szitáló ónos eső az egyik legkedvezőtlenebb időjárás a légiközlekedés számára, mivel a felszállás előtt álló gépekre rövid idő alatt ráfagy a csapadék. Krebsz Adrien, a Malév szóvivője elmondta, hogy kora estétől nem fogadnak újabb utasokat a Malév check-in pultok a 2-es terminálon. Beszámolt arról, hogy egyes járatokat a légitársaság kénytelen törölni, de az induló gépek is jelentős késéssel közlekednek. Az utazóknak érdemees indulás előtt telefonon érdeklődniük a járatokról.

Három halál

Halálos baleset történt az M7-esen, a 19-es kilométerkőnél. Az M1-esen három-négy helyszínelés zajott a déli órákban, de a helyzet percről percre változik.

Halálos baleset történt Erdőkertesen is, ahol egy autós hiába fékezett a tilost jelző vasúti fénysorompó előtt, kocsija a sínekre csúszott, közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az autó a Budapest felé tartó személyvonattal ütközött. Később a rendőrség szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy az autós nem csúszott meg, hanem a fénysorompó piros jelzésére ellenére ráhajtott a sínekre.

Délután négy óráig három halálos baleset és 81, súlyos sérüléssel járó baleset történt az ország útjain - közölte az MTI-vel Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken. Ez körülbelül a négyszerese annak, ami egy átlagos napon bekövetkezik. .

A sószóró sem segít

A sajtóügyeletes szerint az autópálya-kezelő reggel óta sózza a pályákat, de a folyamatosan szitáló ónos eső azonnal ráfagy az útra, ezért egyelőre hasztalanul próbálkoznak az utak síkosságmentesítésével. Hetven sószóró gép és több mint hatszáz ember csak a fővárosi utak síkosságmentesítésén dolgozik. Budapesten reggel óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan esik az ónos eső, de komolyabb fennakadást nem okozott a jegesedés. Problémát jelent ugyanakkor a felsővezetékek lefagyása, ami miatt a trolibuszok csak lépésben tudnak közlekedni. A 70-es, a 77-es és a 82-es trolibuszvonalakon ezért autóbuszokat is forgalomba állítottak.

Pestszentlőrincen ketten is megsérültek, amikor frontálisan ütközött a 82/A busz és egy személyautó, értesült a HavariaPress. A baleset pénteken délután, háromnegyed három körül történt a XVIII. kerületi Nefelejcs utca és a Csörötnek utca kereszteződésében. Az autó sofőrje és a busz egyik utasa megsérült, feltehetőleg mindketten könnyebb sérüléseket szenvednek.

A Nagykovácsiba vezető műút 11. kilométerénél, Remeteszőlősön délután négy óra körül eddig tisztázatlan körülmények között baleset történt. A személyautó roncsaiból tűzoltók próbálják kiszabadítani a sofőrt. Az érintett szakaszon torlódásra kell számítani.

Egy óra alatt ötven csonttörés Veszprémben

Több helyen járhatatlanná tette az utakat a jegesedés péntek reggel Veszprém megyében, ahol sok balesethez riasztották a mentőket. Az úttesten keresztbe fordult kamionok miatt járhatatlan a 8-as főút és a 83-as út, a meredek utcákkal teli Veszprémben pedig reggel óta áll a helyi közlekedés, közölte az közútkezelő kht. ügyeletese. Rendkívül nehezen járhatóak a bakonyi utak is, ezen az útszakaszon reggel óta sok autó csúszott már árokba. Az említett útszakaszokon a szórógépek sem tudnak közlekedni, az összetorlódott autók, keresztbe fordult kamionok miatt. A mentők veszprémi ügyeletén elmondták, hogy reggel 8 és 9 óra között - közel ötven kéz-, láb- és válltöréshez, illetve fejsérülésekhez hívták ki a mentőket.

Vas megyében már csütörtök este jégpályává változtak az utak Szombathely és Sárvár térségében, Kőszeg környékén a kora esti óráktól szitáló köd ónos esőbe váltott, mondta a közútkezelő ügyelete. Számos baleset történt a régióban, egy alkalommal tíz jármű koccant össze. Komolyabb sérülés nem történt.

Autóbusszal ütközött egy személyautó a Fejér megyei Csákvár közelében pénteken tizenegy óra körül. Egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.

Zala megyében két, élő állatokat szállító kamion az árokba csúszott, az egyik birkákat, a másik sertéseket szállított.

Folyamatosan esik az ónos eső péntek hajnal óta Borsod megye egyes részein. Bár az utakat folyamatosan szórják, a leesett csapadék azonnal ráfagy az úttestre; több település nehezen megközelíthető, közölte az Állami Közútkezelő Kht. megyei ügyeletese. Komolyabb balesetről nem érkezett jelentés.

Minden gép és ember

Somogy megyében gyalogos-balesetekről, koccanásos sérülésekről, árokba csúszott autókról számoltak be az ügyeletesek. Csak Kaposváron tucatnyi gyalogosbaleset történt, mondta Gergely Sándor, a mentőszolgálat ügyeletese. Hozzátette, a megyében másutt is sok az elcsúszás miatti baleset. A megyei közútkezelő ügyeletese elmondta, hajnal óta "minden gépünk és emberünk, aki csak hadra fogható, a síkosság-mentesítésen dolgozik".

A vegyesen sót és homokot szóró gépek haladását sok helyen a megcsúszott autók lassítják - jegyezte meg. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense ugyancsak árokba csúszott autókról, koccanásos balesetekről számolt be. Közölte, péntek délelőtt jószerivel minden rendőr baleseti helyszíneléssel foglalkozott a megyében, szerencsére komolyabb személyi sérülés egyik esetben sem történt. Balatonszentgyörgynél egy folyékony nitrogént szállító tartálykocsi is megcsúszott, de a tartály nem sérült meg.

Tolnát és Baranyát eddig megkímélte

Eddig több mint ötven baleset történt az utakon, összegzett 11 óra körül Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Elmondta, Tolna és Baranya megye kivételével mindenütt csúszósak az utak, különösen nehéz a közlekedés Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyében. Dobson szerint a Dunától keletre még nincs gond a közlekedéssel, néhány észak-keleti megyében azonban ónos szitálás van.

Időjárás
A következő 36 órában a Kárpát-medencét megtöltő hideg levegő fölé a magasban enyhe, nedves levegő érkezik, ezért délnyugat felől jelentős mennyiségű ónos esőre kell számítani. Pénteken országszerte csapadékos idő várható, az ónos esőt többfelé eső váltja fel, míg északkeleten helyenként havazásra kell számítani. A Dunántúlon megélénkül, éjszaka néhol megerősödik a déli, délkeleti szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, -5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken -2, +2 fok között várható.

Vasárnapra erős lehűlés várható, napközben nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, délután egyre többfelé alakul ki kisebb havazás. Mérsékelt lesz a nyugatias szél. Hajnalban -2, -7 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke +1, +4 fok között alakul. Bővebben>>>