Tömegbe gázolt az ittas taxis

2002.10.12. 14:35
A szonda alapján ittas volt az a 28 éves taxis, aki szombaton reggel öt halálos áldozattal járó balesetet okozott. A rendőrség szerint a Mercedes tulajdonosa nem ismerte el, hogy ő ült a kocsi volánjánál. A tömeges gázolást követően a sofőr egyébként sértetlenül úszta meg a karambolt. Három életveszélyes sérültet kórházban ápolnak.
A rendőrség szerint néhány másodperces figyelmetlenség okozta valószínűleg azt a közlekedési balesetet szombat hajnalban a fővárosban, amelyben öten meghaltak. Egy férfi a balesetben megsérült később a környéken lévő lakásából kellett kórházba szállítani.

Halásos tarolás

A baleset akkor történt, amikor egy taxi a X. kerületi Jászberényi úton belerohant az egyik buszmegállóban várakozók közé. A Mercedes kidöntötte a buszmegálló tábláját, valamint a védőkorlátot, majd egy betonfalnak csapódott. A jelenlegi adatok szerint a taxi vezetőjének néhány másodpercnyi figyelmetlensége okozta a balesetet - hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombati sajtótájékoztatóján. Lovász Győző alezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Osztályának illetékese elmondta, hogy a kórházban ápolt férfiak állapota válságos.

Elszíneződött

Lovász Győző elmondta azt is, hogy a balesetet okozó járművet jelenleg igazságügyi műszaki szakértő vizsgálja. Közölte továbbá: a taxi vezetőjét a helyszínen megszondáztatták, és mivel a szonda elszíneződött, a sofőrt vérvétel céljából, illetve sérülései miatt kórházba szállították. Az alezredes elmondta, hogy a sofőrt - aki nem ismerte el, hogy ő vezette a járművet - halálos közúti baleset okozásával gyanúsítják és őrizetbe vették.

Az oldalról ajánljuk

  • Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

Árvízveszélyes helyzet alakult ki.

március 4., 08:39

  • Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.

március 4., 08:18

  • Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.

március 4., 08:35

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.

március 4., 07:23

  • Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.

március 4., 08:18

  • Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.

március 4., 08:58

  • Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Bemutatjuk a két politikust.

március 4., 08:32

  • Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.

március 4., 08:53

  • Sport
Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből

Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből

Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.

20 perce

  • Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.

március 4., 07:03

  • Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.

március 4., 09:28

  • Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.

március 4., 06:59

  • Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.

március 4., 06:06

  • Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.

március 4., 09:11

  • Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.

március 4., 09:12

  • Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.

március 4., 07:04

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.

március 4., 05:54

  • Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.

március 4., 06:51

  • Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.

március 4., 06:12

  • Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.

március 4., 06:16

  • Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.

március 4., 06:14

  • Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.

március 4., 06:16

  • Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.

március 4., 06:18

  • Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.

március 4., 06:15

  • Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.

március 4., 06:18

  • Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

A többség még mindig folytatná a harcot.

március 4., 06:30

  • Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.

március 4., 07:46