Szakadást okozhatnak az anglikán egyházban a meleg elöljárók

2003.10.17. 13:47
Akár szakadást is okozhat a liberálisok és a tradicionális között az anglikán egyházon belül, ha homoszexuális elöljárókat szentelnek fel, mondta az anglikán egyház vallási főméltósága, Rowan Williams canterburyi érsek. Az érsek egy testületet állítat fel, amely tanulmányozni fogja a szóba jöhető megoldásokat.
Rowan Williams canterburyi érsek a BBC rádiónak pénteken azt mondta: nem vonható kétségbe, hogy az egyházon belüli homoszexualitás ügyében "hatalmas válság érlelődik", amely szakadással fenyeget a liberális és a tradicionális vonulat között. Williams a héten kétnapos válságtanácskozást tartott a világ 79 millió anglikán hívőjét képviselő érsekekkel Londonban. A Williams által összehívott példátlan londoni válságtanácskozás csütörtök este drámai hangú, egyértelműen a liberális szárny visszaszorulását jelző nyilatkozatban ítélte el a homoszexuális vallási elöljárók felszentelését.

Visszalépett

Nyáron az angliai Reading egyházmegye püspökévé neveztek ki egy nyíltan homoszexuális anglikán elöljárót, de a már akkor kialakult komoly viszály láttán a jelölt, Jeffrey John még felszentelése előtt visszalépett. A kérdés azonban ismét aktuális, mivel az anglikán unió tagjának elismert amerikai episzkopális felekezet szintén egy homoszexualitását nyíltan vállaló jelöltet választott New Hampshire-i püspökké; az ő felszentelését november 2-ra tervezik.

Gondolkodási idő

Rowan Williams a BBC-nek adott pénteki nyilatkozatában nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni, hogy ebben az esetben milyen következmények várhatók. Azonban halványan utalt arra, hogy még számít az amerikai püspökjelölt, Gene Robinson esetleges visszalépésére, mondván: "ha és amikor" a felszentelés megtörténik, "bizonyosan megszületnek az azonnali válaszok". Hozzátette ugyanakkor: az anglikán egyház "adott magának 12 havi gondolkodási időt azzal", hogy az egyes tagegyházak képviselőiből bizottság életre hívását kezdeményezte a londoni válságtanácskozáson.

Testület vizsgálná

A javasolt testület a következő egy évben lesz hivatott tanulmányozni az anglikán unióban kialakult helyzetet. A kétnapos tanácskozásról kiadott nyilatkozat szerint ha az amerikai püspökjelölt november 2-án esedékes felszentelése valóban megtörténik, az olyan kritikus helyzetet idéz elő, amely az anglikán egyházak világegységét sodorja veszélybe. Hírek szerint az amerikai anglikán felekezet tradicionalista szárnya már meg is kezdte az előkészületeket a leválásra az episzkopális egyházról. Képviselői abban reménykedtek, hogy a londoni tanácskozáson döntés születik az episzkopálisok kitagadásáról az unióból, ez azonban nem történt meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

tegnap, 19:02