Anglikán áldás a meleg pároknak

Music365
2003.08.09. 11:07
Jóváhagyta az azonos nemű párok megáldását az amerikai anglikán egyház nagygyűlésének minneapolisi plenáris tanácskozása, és értékelések szerint ezzel gyakorlatilag szentesítette a homoszexuális életformát. A Reuters jelentése szerint a háromévente ülésező nagygyűlés több mint 200 jelöltből álló, úgynevezett képviselőháza 120:72 arányban szavazta meg, hogy az egyes egyházmegyék egyházi áldásban részesíthessenek homoszexuális élettársakat. Az azonos nemű párok ilyetén elismerését nem tették kötelezővé, az egyes püspökségek saját belátásuk szerint élhetnek az új lehetőséggel.

A "melegbarát" irányvonalnak ugyanakkor nem sikerült elérnie, hogy külön liturgiát fogadjanak el ezzel kapcsolatban és azt felvegyék az episzkopális papok hivatalos kézikönyvébe - jelentette az AP. A nagygyűlésen korábban a kereszténység történetében első ízben hivatalosan is megerősítettek tisztségében, egy a homoszexualitását büszkén felvállaló püspököt, egy elvált családapát, aki 13 éve egy másik férfival él együtt. Az anglikán egyház amerikai ágának számító episzkopálisok 2,3 millió hívőt számlálnak az USA-ban.