Meglepő nyilatkozatot tett a milánói érsek

2006.04.21. 14:09
A milánói érsek egyháza szemléletének gyökeresen ellentmondó nézeteiről beszélt egy olasz hetilapnak. Martini bíboros helyesli az óvszer használatát, elfogadhatónak tartja az eutanáziát, és nem zárná ki a szingliket az örökbefogadás lehetőségéből. Római megfigyelők szerint korábban egyeztethetett a témában XVI. Benedek pápával, aki legfőbb ellenfele volt a pápaválasztáskor.

Milánó érseke helyeselte egy pénteken megjelent nyilatkozatában a gumióvszer használatát az AIDS elleni védekezés eszközeként. A milánói érsek, Carlo Maria Martini bíboros, a bíborosi tanács egyik legtekintélyesebb tagja emellett "bizonyos körülmények között" elfogadhatónak nevezte, hogy egyedülálló felnőttek örökbe fogadjanak gyermekeket, és "némi megértést mutatott" az eutanázia (gyógyíthatatlan betegek halálba segítése) alkalmazása iránt is.

Reform nézetek

E nézetek, melyeket a L'Espresso című olasz hetilapnak adott interjújában fejtett ki, ellentétesek a katolikus egyház eddigi hivatalos állásfoglalásaival. Római megfigyelők úgy vélik azonban, hogy egy olyan magas rangú egyházi személyiség, mint Martini, aligha foglalna állást a nyilvánosság előtt ilyen kényes témákban, ha nem beszélte volna meg a dolgot előzőleg XVI. Benedek pápával.

A szentatya a múlt évben mindenesetre még azt mondta egy beszédében, hogy ugyanúgy vélekedik ezekről a kérdésekről, mint elődje II. János Pál. Az előző egyházfő egyértelműen elvetendőnek tartotta a kondomhasználatot, és teljesen megengedhetetlennek az eutanázia minden formáját.

Martini neve legutóbb a tavalyi pápaválasztás idején került előtérbe, elemzők szerint ő volt az akkor még Ratzinger bíboros névre hallgató, azóta pápává kinevezett XVI. Benedek legfőbb ellenfele. Martini a reformerek csoportjának támogatását élvezte.

Gumióvszer

Martini azt mondta a L'Espressónak, hogy "egyes esetekben a gumióvszer használata a kisebbik rossz". Mindent meg kell tenni az AIDS leküzdéséért, hangsúlyozta. „Mindenekelőtt azoknak a házaspároknak kell kondomot használniuk, amelyeknek egyik tagja magában hordja az AIDS-betegség vírusát” - mondta a pénteken közölt interjúban. Úgy fogalmazott, hogy a fertőzött partnernek egyenesen "kötelessége megvédeni" ilyen módon házastársát a fertőzéstől.

Eutanázia

A bíboros általában véve elítéli, ám bizonyos esetekben elfogadhatónak tartja az eutanáziát, tűnik ki nyilatkozatából. "Sohasem helyeselhetünk egy olyan tettet, amely egy másik ember halálára vezet, különösen, ha egy orvos követi el. Magam sem tudom azonban elítélni azt a személyt, aki tiszta áldozatkészségből teszi ezt egy olyan ember kérésére, akin már nem lehet segíteni, aki tragikus testi és lelki állapotban van, és maga kéri ezt a maga számára" - fejtette ki álláspontját a bíboros.

Szinglik

Martini szerint "bizonyos körülmények között" elfogadható, ha egyedülálló felnőttek (szinglik) fogadnak örökbe gyereket. A gyereknek joga van ugyan teljes családban felnőni, és előnyös, ha egy férfiból és egy nőből álló házaspár neveli, ám egy ilyen család hiányában egy egyedülálló felnőtt is jelentős biztonságot nyújthat a gyermeknek, vélekedett a milánói érsek.

A hivatalos egyházi álláspont az önmegtartóztatást, a monogámiát és a házasságon kívüli nemi kapcsolatok mellőzését ajánlja az AIDS és más nemi betegségek elleni védekezésül. Élesen elítéli az eutanáziát, s helyette a fájdalomcsillapítást, a szenvedést enyhítő orvosi beavatkozásokat, illetve a haldoklók pszichológiai, lelki gondozását ajánlja az agónia gyötrelmeinek enyhítésére.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33