Tisztelték a román rendőrök a magyar címeres mozdonyt

Leírhatatlan érzelmi hatásokat váltott ki az a különvonat, amely Budapestről indult Csíkszeredára, a csíksomlyói búcsúba, majd Gyimesbükkre, az ezeréves határra. A vonatot mindenfelé integető, sírva nevető emberek fogadták, sokszor magyar zászlókat lobogtatva. Gyimesbükkön például ezernél is többen várták a vonatot.

Az Indóház vasúti magazin csapata a Kárpáteurópa Utazási Irodával közreműködve alapvetően egy örömvonatozást tervezett, amelynek érdekességét a világosban bejárt útvonal, a búcsú, egy felújított vasúti őrház (bakterház) avatása, valamint a vontatómozdony különlegessége jelentette. Ám az eredmény ennél jóval több lett, amit alig lehet szavakba önteni.

Az utazás szervezése során az egyik legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a román vasúti szervezetek engedélyezzék az itthon kultikus mozdonynak számító Nohab romániai közlekedését. Ehhez legalább százféle engedélyt kellett beszerezni, és jóllehet a román vasúti hatóság szakembere Budapesten is bevizsgálta a svéd gyártmányú nagyvasat, bizony az utazás napján is sokakban kétely merült fel azt illetően, hogy átengedik-e a mozdonyt a határon. Végül a román közlekedési minisztérium aktív szerepvállalása és különleges engedélye minden akadályt elhárított a menet útjából.

A nagy utazás

A nyolckocsis különvonat pénteki, Budapest-Keleti pályaudvari indulása és közlekedése a magyar határig itthon jószerével csak a lelkes vasútbarátok érdeklődését keltette fel. Ez a helyzet azonban a román határon szinte azonnal megváltozott. A román határőrség a szokottnál jóval nagyobb készültséggel fogadta a vonatot, és az útlevélvizsgálat is roppant alapos volt. Az útleveleket és személyi igazolványokat beszedték az utasoktól, és azok adatait tételesen megvizsgálták a határőrizeti rendszerben.

A vonat végül gond nélkül elindulhatott Biharpüspökiből a közeli Nagyváradra, ahol már tucatnyi lelkes helyi magyar és legalább harminc rendőr fogadta a vonatot. Alig néhány percnyi tartózkodás után a menet továbbindulhatott Kolozsvárra; ezzel végérvényesen eldőlt, hogy a magyar címeres MÁV-mozdony végigközlekedhet az útvonalon.

Kolozsváron több tucat ünneplő és körülbelül száz rendőr és civilruhás fogdmeg várta a vonatot, ám atrocitás itt sem történt – meglehet, a közegek éppen ezt voltak hivatottak megelőzni: a városban ugyanis kissé feszült volt a hangulat, mert a magyar tulajdonos kezében lévő CFR Cluj megnyerte a román labdarúgó-bajnokságot. (A CFR a román MÁV.)

A vonat útját Dés irányába folytatta, majd azon a Szeretfalva-Déda vonalszakaszon haladt végig, amely a MÁV egyik legújabb vasútvonala - 1941-ben épült a Trianonnal el, majd a II. bécsi döntéssel visszacsatolt gyergyói, csíki és kászoni területek elérhetőségét megteremtendő. Az eredeti vasútvonal egy szakasza Kolozsvár és Marosvásárhely között ugyanis a továbbra is Romániához tartozó dél-erdélyi területen maradt.

A Maros felső völgyétől kezdve, Székelyföld területén egyre több helyen várták a helyi lakosok a sínek mentén vagy kertjeik végén a különvonatot, és integetve, meghatódva figyelték a magyar szerelvény elhaladását.

A rendőri kíséret végig erős maradt. Minden hivatalos, forgalmi okokból előre tervezett megálláskor a vasutasok mellett a rendőrök is fogadták a vonatot, néhol autóval is kísérték a vonatot. A rendőri jelenlét ugyan hangsúlyos volt, de végig udvarias, sokszor tiszteletteljes, akárcsak a csíksomlyói hálaadó körmenet alkalmával.

A vonattal érkező zarándokokat a vasútvonal mentén lévő felcsíki falvakban (Csíkszentdomonkoson, Karcfalván, Csíkdánfalván, Csíkrákoson, Göröcsfalván, Madéfalván), zömében családoknál helyezték el. Ennyi embert egyszerre még nem szállásoltak el a környéken, és a szolgáltatási színvonal sem volt egyenletes, de a falusi turizmus gyorsan fejlődik, és különösen a nyáron sokfelé képesek már megfelelő színvonalon fogadni a turistákat.

A térség különlegességét a természeti látnivalók mellett az a hangulat adja, hogy az érintett falvak lakossága színmagyar, a román nyelvet sokan még alapfokon sem beszélik. Márpedig a magyar állampolgárságú turista nem sok olyan helyre mehet külföldre, ahol az anyanyelvén mindenki megérti, pláne nem az országhatártól ötszáz kilométerre.

A csíksomlyói búcsú

Maga a csíksomlyói búcsú bizonyosan létezett már az 1400-as években, már akkor is a Mária-tisztelet jegyében. E pünkösdi esemény évszázadokon át csak a katolikus székelység és a csángóság búcsújáróhelye volt, ám a legutóbbi években sokan és sokat tettek azért, hogy a világ magyarságának zarándokhelyévé tegyék. Ez úgy tűnik, sikerült is, a Magyarországról érkező zarándokok autói és buszai az 500 kilométeres úton végig egymást akadályozták a közlekedésben.

Magának a búcsúnak a hangulatát két tényező határozza meg. Az egyik a néhány kilométeres gyalogtúra Csíkszereda vasútállomásától és buszparkolójától a várossal egybeépült Csíksomlyóra, illetve a Kissomlyó oldalában celebrált szentmise. Mind a kettő látványos és monumentális a maga nemében, nem csak a katolikus hívőknek nyújtva maradandó emléket.

A búcsú lassan kinövi önmagát, a domboldalban már alig van szabad hely, legalábbis olyan, ahonnan a mise látható. De nem is nagyon kell látni, hallani sokfelé jól lehetett. Az persze nem árt, ha a látogató megtanulja az itt énekelt dalokat, de az is élmény, ha csak hallgatja, hogy énekel félmillió magyar 500 kilométerre az anyaországtól.

Őrház az ezeréves határon

Pünkösd vasárnapján a történelmi Magyarország egykori határára, Gyimesbükkre közlekedett a Nohab vontatta különvonat. Igaz, ide nem teljesen önerőből húzta el nyolc kocsiját, az egykor volt magyar vasúthálózat egyik legmeredekebb szakaszának leküzdésében egy román villamosmozdony is segédkezett. Elől persze most is a magyar kolosszus haladt - a hattengelyes villanygépet pedig székely mozdonyvezető kezelte.

Az 1896-1897-ben épült Csíkszereda–Gyimesbükk vasútvonal a Duna-delta irányába teremtett kapcsolatot Romániával. A magyar-román államhatár közvetlen közelében, ám még magyar oldalon állt a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb őrháza. A 111 éves épületet 2000-ig használta a román vasút, állapota ezután erősen leromlott, már-már teljesen megsemmisült.

A Rákóczi-vár romjainak lábánál lévő épületet a hely történelmi hangulata és jelentősége miatt évről évre turisták ezrei keresték fel. Felújítását a Budakeszi Kultúra Alapítvány kezdeményezte, szervezte, kivitelezte. A beruházás költségeit kétharmad részben adományozók, egyharmad részben a helyi önkormányzat fedezte – a MÁV egykoron 30. számú őrházában időszaki vasúttörténeti kiállítás nyílt.

A felújított őrházat és az abban kialakított vasúttörténeti kiállítást a különvonat érkezése után avatták fel. A vonatot Gyimesbükk állomáson legalább ezerfős, nemzeti zászlót lengető tömeg fogadta, innen vonult át az egyre növekvő tömeg az őrházhoz.

Az őrházavatást szentmise előzte meg, amely jellegét tekintve egy „kis csíksomlyói búcsúnak” felelt meg. Az avatóbeszédek után a nép közösen énekelt el több dalt. Az Index tudósítója volt oly balga, hogy ülve szemlélte az ünnepséget, így nagyon meglepődött, amikor valaki megkopogtatta a hátát és jelezte, fel kell állni. Annyira lebilincselték a látottak, hogy nem jutottak el tudatáig a Boldogasszony Anyánk című, Máriához szóló katolikus néphimnusz dallamai, melyet még a Wikipédia is "régi magyar hímnuszként" tart számon, és a hivataloshoz hasonlóan állva illik énekelni és hallgatni.

Ide tartozik még, hogy az emelkedett hangulatú ünnepség másnapján a megyei rendőrkapitány Bákóba (Bacau) kérette az egyik főszervezőt, az őrház tulajdonosát, a gyimesbükki tanárt, Deáky Andrást. A főrendőrnek egyetlen kifogása volt mindössze: a rengeteg, többnyire magyar rendszámú autó eltorlaszolta a Csíkból Moldvába vezető utat. Nem fukarkodott viszont a dicsérő szavakkal, hiszen európai kultúrájú, irigylésre méltóan megszervezett eseménynek nevezte az őrház-átadást, és azt is bevallotta, az egyik román csatorna a különvonat befutásáról tudósító beszámolója láttán összeszorult a torka a meghatottságtól.