Lefejezős emberrablásra készültek Nagy-Britanniában
Iraki stílusú emberrablásokra, azaz áldozataik lefejezésére készült az a nyolc terrorista, akiket Birminghamben fogtak el a brit rendőrök, írja a Guardian. A Scotland Yard munkatársai helyi idő szerint hajnali négykor ütöttek rajta a város több pontján a terroristákra.
A Guardian és a Sky News értesülései szerint a terroristák emberrablásokra készültek. A hírtévé úgy tudja, hogy az emberrablók iraki mintára videóüzeneteket hoztak volna nyilvánosságra áldozataikról, akiket aztán szintén iraki mintára, lefejezéssel végeztek volna ki.
A rendőrség szerint a szerda hajnali akció újabb bizonyíték a Nagy-Britanniát folyamatosan fenyegető terrorveszélyre. Ugyanakkor a letartóztatások most nem jelentik azt, hogy konkrétan támadás fenyegetné Birminghamet. Mindenesetre megerősítik a városban a rendőri jelenlétet.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a birminghami rajtaütést két, múlt heti rajtaütés alapozta meg, amikor Manchesterben három, Halifaxban pedig két gyanúsítottat vettek őrizetbe.