Divac nélkül a 'plávik'?

2000.12.15. 14:53
Vlade Divac, a Los Angeles Lakerst is megjárt jugoszláv center lemondta a szeptemberi olimpiai fellépést. A szakállas óriás családi okokra hivatkozva hozta meg a döntését, a jugoszláv média azonban ismét a politika és a sport összefonódásáról beszél.
"A rendezvény túl hosszú és megerőltető ahhoz, hogy vállalni tudnám. Egyetlen vágyam csupán az, hogy újra a családommal lehessek, akiket az NBA szezon alatt szinte alig láttam" - nyilatkozta Divac a "Vreme" című hetilap riporterének.

Vlade Divac lemondta az olimpiai fellépést
A jugoszláv lapok szerint azonban ez csupán ürügy, s Divac visszalépése mögött a NOB Sport Bizottságának jelölése körül kialakult botrány áll.

A Szinisa Mihajlovics párttagsági ügyénél is súlyosabb botrány az után robbant ki, hogy a NOB közzétette Sport Bizottságának jelöltjeit tartalmazó listát. A 45 nevet tartalmazó listán - melyen a Jugoszláv Olimpiai Bizottság (JOB) ajánlása alapján Vlade Divacnak is rajta kellett volna lennie - Jugoszlávia képviseletében senki nem szerepelt.

A jugoszláv szövetség azzal védekezik, hogy ők az ajánlást elküldték Lausenne-be, de az "valószínűleg technikai hiba következtében" útközben elveszett. E mesébe illő magyarázatnak azonban ellentmond az ügy kapcsán megszólaló NOB-képviselő nyilatkozata, aki szerint a NOB többször is figyelmeztette a jugoszláv szövetséget az okmányok hiányáról.

Rezsim-ellennes kirohanások

Sokkal hihetőbbek a szerb média azon feltételezései, mely szerint Divac jelölését - a kosárlabdázó igen gyakori rezsim-ellennes kirohanásainak köszönhetően - maga a felső vezetés vétózta meg, és a JOB ezek után el sem küldte a jelölést tartalmazó papírokat a NOB székhelyére.

Míg tehát a jugoszláv sajtó Divac megsértődéséről beszél, az ügyben leginkább érintett kosárlabdázó kategorikusan cáfol minden erre vonatkozó feltételezést. "Lemondásom hátterében semmiféle politikai ügy nem áll. Én soha nem a rezsimért, hanem az országomért és a népemért játszottam" - nyilatkozta Vlade Divac.

A jugoszláv közvélemény a kosárlabdázó látható határozottsága ellenére bízik abban, hogy Divac meggondolja magát, és mégis vállalja a megmérettetést. Ami azonban a bizottságbeli jelölését illeti, már nincs mit tenni, a hajó - ha nem is az NBA-sztár miatt, de - végleg elúszott.

"Divacot, mivel a hivatalos papírok nem érkeztek meg, töröltük a jelöltek listájáról. A Jugoszláv Olimpiai Bizottság előzetes ajánlása nem elegendő, az igényelt dokumentumokat pedig a jugoszláv szövetség többszöri felszólításunk ellenére sem küldte el" - nyilatkozta a NOB sajtófőnöke, Malina Georgieva.