Miklós
-7 °C
4 °C

Kovács István kétperces győzelme

2000.12.15. 14:55
Nagyszabású profi ökölvívó gálát rendeztek Kölnben. Ötödik párban lépett ringbe Kovács István a mexikói Agustin Lorenzo ellen. Kokó magabiztosan, technikai K.O.-val verte ellenfelét a tét nélküli összecsapáson. Az est csúcsmérkőzésén Vlagyimir Klicsko pontozással győzött Chris Byrd ellen, így megszezte a WBO nehézsúlyú világbajnoki övét.
Kokó könnyedén verte Lorenzót

Miután a november negyedikére tervezett Kovács István-Prince Naseem Hamed WBO pehelysúlyú profi világbajnoki mérkőzés a Herceg visszalépése miatt elmaradt, Kokónak egy újabb ellenfél után kellett néznie. Ha nem is címmérkőzésre, de egy jó edzőmeccsre feltétlenül szüksége volt olimpiai bajnokunknak, hiszen négyhetes kemény, monoton felkészülés állt mögötte, amit éles mérkőzéssel kellett feloldania. Bár így három héttel előbb kellett öklöznie Kovácsnak, ez nem okozott problémát, ha nem is tizenkét menetre, de nyolc menetes mérkőzésre mindenképpen készen állt.

Rövid keresgélés után esett a választás a mexikói Agustin Lorenzóra, aki nem volt teljesen ismeretlen az Universum vezetői előtt. Kovácsnak már tavaly novemberben meg kellett volna mérkőznie a mexikói fiúval a Las Vegas-i gálán, de Kovács orrtörése miatt a találkozó elmaradt. A mérkőzés esélyese egyértelműen profi Európa-bajnokunk volt, hiszen Lorenzo nem tartozik a világ élvonalába, ökölvívó tudása nem mérhető a súlycsoport legjobbjaiéhoz, így Kovácséhoz sem. Sokan azt gondolták, hogy csupán az lesz kérdéses, melyik menetben fogja kiütni amatőr világbajnokunk Lorenzót. Nos, túl sokat nem kellett várni a K.O-ra, a mexikói egy menetet sem bírt ki...

A kölni gála ötödik párjaként szólították ringbe Kovácsot és Lorenzót. A bevonulás némi meglepetést hozott, Kokó ugyanis nem a megszokott indulóra, Orff Carmina Burana zenéjére vonult be a ringbe. Jogdíjproblémák akadályozták a mű felcsendülését, a szerző családja ugyanis több tízezer márkás díjat követel, ha a gálán felhangzik az ismert mű. Kokó ezen túl egy másik népszerű dallamra, Beethoven kilencedik szimfóniájára, az Örömódára fogja elkezdeni a mérkőzéseit. Szerencsére a találkozón több meglepetés nem történt, minden úgy alakult, ahogy előzetesen elképzeltük.

A magyar bokszoló rögtön magához ragadta a kezdeményezést, támadólag lépett fel. A mexikói alig tudta megütni Kokót, aki remek elhajlásokkal, és könnyed közbeütésekkel szórakoztatta a publikumot. Néhány másodpercnyi öklözés után kiderült, hogy a két versenyző csak fizikailag van egy súlycsoportban. Kovács rögtön az első percben padlóra küldte ellenfelét egy balcsapottal, aki először még egyből felállt. Röviddel később azonban jobbal, majd ballal bevitt ütés nyomán ismét földre került Lorenzo, amely a meccs kimenetele szempontjából végzetesnek bizonyult. Manfred Kücher mérkőzésvezető a harmadik számolás után befejezettnek nyilvánította az összecsapást. Kovács István így tizenkilencedik mérkőzésén is veretlen maradt, ezúttal már a negyedik mexikói ellenfelét győzte le.

A világranglista vezető magyarnak a további programja még kérdőjeles. A legvalószínűbb elképzelések szerint még az idén ringbe száll a szintén mexikói Marco Antonio Barrera ellen. Ez már címmérkőzés lenne, a WBO pehelysúlyú világbajnoki trónja lesz a tét. Ha a Barrera elleni mérkőzést nem sikerül tető alá hozni, akkor Anghel Vazquez lehet Kokó ellenfele.

Vlagyimir Klicsko az új világbajnok

Az est nagy érdeklődéssel várt összecsapásán az ukrán Vlagyimir Klicsko legyőzte a WBO nehézsúlyú címmérkőzésén az amerikai Chris Byrdöt. A mérkőzés különlegességét az adta, hogy Vlagyimir Klicsko bátyja, az addig veretlen Vitalij április 1-jén, Berlinben vállsérülésre hivatkozva a tizedik menetben feladta a Byrd elleni találkozót. Így sokan visszavágónak tekintették a kölni összecsapást, amelyen a fiatalabb testvér ,,bosszút áll"fivére legyőzőjén.

Vlagyimirnak sikerült a visszavágás, pontozással verte amerikai riválisát. Végig az ukrán bokszoló irányított, a kilencedik menetben padlóra küldte Byrdöt. A címvédőnek az ütés után teljesen bedagadt a jobb szeme, már a meccs folytatása is nagy erőfeszítésébe került. A tizenegyedik menetben ismét földre került, edzője már a törölköző bedobásán gondolkodott. Byrd hősiesen kivédekezte az utolsó három percet, így elmaradt a kiütés. Vlagyimir Klicsko profi pályafutása harmincötödik sikerét érte el, és csak egyszer szenvedett vereséget. Győzelmével megnyílt az út, hogy a neves amerikai ökölvívókkal is összemérje erejét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.