Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kiosztották az Év sportolója díjakat

2000.12.20. 19:42
Az év sportolója szavazáson a nők versengésében Kovács Ágnes úszó végzett az első helyen, második Nagy Tímea vívó, míg a harmadik helyen Márkus Erzsébet súlyemelő végzett. Az év férfi sportolója Csollány Szilveszter tornász lett, megelőzve Kolonics György kenust és Bárdosi Sándor birkózót. Az év csapata a férfi vízilabda-válogatott lett, a kajak négyes, és a női kézilabda-válogatott előtt. Az év edzői Sári Nándor kajakedző, mögötte Limperger István tornászedző és a vívóedző, Udvarhelyi Gábor. Az év szövetségi kapitánya a vízilabda-válogatott kapitánya, Kemény Dénes, második Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott kapitánya, míg harmadik Mocsai Lajos, a női kézilabda-válogatott kapitánya lett.
Míg szeptemberben az olimpiai versenyeken kellett helyt állniuk sportolóinknak, addig a kedd este az ünneplésé volt a főszerep. Az újságírók idén is megszavazták az év sportolóit, edzőjét és szövetségi kapitányát. Nem volt könnyű dolguk a szakembereknek, hiszen ebben az évben egymást múlták felül versenyzőink. A voksolás végén Kovács Ágnes, Csollány Szilveszter, a férfi póló-válogatott, Kemény Dénes és Sári Nándor örülhetett.

A GYŐZTESEK

Csodálatos hajrá

Kovács Ágnes
A bécsi úszó Európa-bajnokságon Egerszegi Krisztina edzőjének, Kiss Lászlónak új tanítványa mutatkozott be a nemzetközi úszóközvélemény előtt. A tizenöt éves Kovács Ágnes mindjárt harmadik lett, a szakértők egyből felismerték a kiemelkedő tehetséget. Egerszegi visszavonulása után a magyar válogatott első számú csillaga lett, az ausztrál Perth-ben rendezett világbajnokságon kétszáz méteres mellúszásban aranyérmet szerzett. Az olimpiai játékok előtt sokan féltették Ágit, női mellúszásban ugyanis hatalmas mezőny gyűlt össze. Százon óriási csatában lett ötödik, de mindenki tudta, a számára a kétszáz lesz az igazi verseny! Az amerikai Kowall az első száz után még vezetett, Kovács Ági fokozatosan jött fel, és öt (!) méterrel a vége előtt átvette a vezetést, és elsőként csapott a célba. Amikor a dobogó csúcsán elsírta magát, egy ország zárta szívébe.

Az év női sportolója:
Kovács Ágnes úszó 1543 pont (164, 75, 5)
2. Nagy Tímea vívó 1341 (79, 152, 7)
3. Márkus Erzsébet súlyemelő 544 (0, 12, 121)

A zárójelben az első, második és harmadik helyezések száma, az első helyért 7, a második helyért 5, a harmadik helyért 4 pont járt.

Az akarat diadala

Csollány Szilveszter
Csollány Szilveszter tíz évvel ezelőtt nyerte első érmét felnőtt világversenyen. Az akkor még alig húszéves fiatalember Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Két évvel később egy hellyel előrébb lépett, világbajnoki második helyet szerzett. A barcelonai olimpia nem sikerült túl fényesen, ,,mindössze" hatodik lett, elmaradva az előzetes várakozásoktól. A két olimpia közötti időszakot nyugodtan nevezhetjük ezüstkorszaknak. A gyűrűversenyek koronázatlan királya, az olasz Yuri Chechi minden versenyen bekasszírozta a legfényesebb medált, a többiek legfeljebb a maradék helyezésekért küzdhettek. Csollány már a befejezésen gondolkodott, Amerikában vállalt edzőséget. Chechi visszavonulása után azonban megnyílt az út a legnagyobb verseny aranyérme felé. És Csollány élt a lehetőséggel! Hihetetlen akaraterővel, szívós munkával felkészült a sydneyi olimpiára, és bebizonyította, ő a legjobb a szeren! Nem remegett meg a keze, tökéletes gyakorlatot hajtott végre, fölényesen, egytized előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt.

Az év férfi sportolója:
Csollány Szilveszter tornász 1543 (168, 65, 10.5)
2. Kolonics György kenus 1075 (55, 114, 30)
3. Bárdosi Sándor birkózó 458 (1, 17, 91.5)

Új generáció + új edző = siker

Kiss Gergő
Vízilabdában negyedszázados csorbát köszörült ki válogatottunk. Az 1976-ban, Montreálban aratott diadal óta vártuk, hogy válogatottunk ismét az olimpiai dobogó legmagasabb fokára állhasson. Az egykori legendás ,,Aranycsapat" emléke mázsás súlyként nehezedett több pólósgenerációra, sora buktuk el a nagy világversenyek fináléit. Bár minden tornán eséllyel indultunk, győzni nem sikerült egyszer sem. Azután Kemény Ferenc keze alatt elkezdett formálódni egy új, fiatal, ifista csapat. Korosztályukban mindent megnyertek, amit megnyerhető, egymás után gyűjtötték be a kupákat. A Kiss Gergő, Fodor Rajmund, Molnár Tamás nevével fémjelzett gárda átlépve a felnőttkor küszöbén, tovább írta a sikersztorit. ,,Fecsó bá" kiváló munkát végzett, egy sikerre éhes, kiváló képességű válogatottat adott át a ,,nagycsapatnak". Már csak egy hasonlóan sikerre éhes kapitányra volt szüksége a csapatnak, akit a szövetség jó érzékkel megtalált Kemény Dénes személyében. Kapitány és csapata egymásra talált, kétszer nyert kontinensbajnokságot, de a végső próbatétel az olimpia volt. Válogatottunk kiállta a próbát, és méltónak bizonyult elődei híréhez!

Az év csapata:
Férfi vízilabda-válogatott 1669 (215, 32, 1)
(Kósz Zoltán, Székely Bulcsú, Ma:rcz Tamás, Varga Zsolt, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Szécsi Zoltán, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás, Biros Péter)
2. Kajak négyes (56)
3. Női kézilabda-válogatott

Éremeső kajakban

A kajak-kenu válogatott valóságos éremesővel lepte meg a szurkolókat. A négy aranyérem egyedülálló volt a sportág eddigi történetében. A kajakosaink sikerében elsődleges szerepe volt a csepeli kajakklub mesterének, Sári Nándornak. A mokány szakember a kajaknégyes és a Storcz-Kammerer kajakpáros győzelmében vállalt elévülhetetlen szerepet. Talán keveseknek tűnt fel, de ezúttal kiváló volt az együttműködés a szövetségi kapitánnyal, Angyal Zoltánnal. A nem mindennapi diadal után, a hagyományosan magyar sikersportág remélhetőleg a megkapja majd a folytatáshoz elengedhetetlen anyagi támogatást.

Az év edzője:
Sári Nándor, kajak 929 (92, 37, 25)
2. Limperger István, torna 700 (42, 54, 34)
3. Udvarhelyi Gábor, vívás 466 (18, 32, 45)

Az év szövetségi kapitánya:
Kemény Dénes, vízilabda 1465 (134, 95, 13)
2. Angyal Zoltán, kajak-kenu 1224 (96, 76, 43)
3. Mocsai Lajos, kézilabda 705 (10, 45, 102.5)



Az év fogyatékos sportolója címről az újságírók helyett a fogyatékos sportszervezetek döntöttek három kategóriában.

nők:
1. Pásztori Dóra úszó
2. Pálfi Judit vívó
3. Krajnyák Zsuzsa vívó

férfiak:
1. Sánta Krisztián úszó
2. Vereczkei Zsolt úszó
3. Taczman Elek fogathajtó

csapat:
1. 4x50 m-es vegyesváltó (Sánta Krisztián, Rácz János, Majer Gábor, Szedő Tibor)
2. női kosárlabda-válogatott
3. női asztalitenisz-páros (Berenta Judit, Farkas Piroska)