Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A PVSK -MiZo sorozatban ötödször nyerte meg a Magyar Kupát

2001.03.16. 17:00
Sopronban, két európai mércével mérve is sztárcsapat játszotta a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjét. Mindkét gárda esélyes az Euroligában a legjobb négy közé kerülésre, ezért nem volt meglepő, hogy telt ház előtt játszhattak. Kosárszegény mérkőzésen, hatalmas küzdelemben végül a PVSK csapata szerezte meg a Magyar Kupát. Sajnos a soproni közönség mérkőzés utáni viselkedése árnyékolhatja be, a valóban magas színvonalú kosárdöntőt.
1.negyed:

A döntő nagyságának megfelelően, az első kosarat, a talán legjobb magyar kosaras-hölgy, a születésnapját ünneplő Balogh Judit szerezte. A Pécs az ellentámadásból egyenlített, majd percekig érintetlenek maradtak a kosarak. Az alapszakasz győztes baranyai hölgyek 8-6-nál vezettek először. A két együttes igen határozottan védekezett és a játékvezetők engedték a kemény játékot. Az első negyedben igen sok hibával játszottak a hölgyek, ennek következtében kifejezetten kevés kosarat láthattak a nézők.
PVSK -GYSEV 11-14.

2.negyed:

A második negyed sem a sok kosárról, hanem a hatalmas iramról és az elképesztő küzdeni akarásról marad emlékezetes. Amikor a játék képe alapján úgy tűnt, hogy a Sopron el fog húzni, a baranyai hölgyek sebességet váltottak és megnyerték a negyedet. Sőt a vezetést is átvették. Igaz a négypontos előny, ezen a szinten szinte semmit nem jelent.
PVSK -GYSEV 32-28.

3.negyed:

Az elmúlt négy év kupagyőztese a PVSK, a harmadik harmad elején tovább növelte előnyét, közel tízpontosra. A játék ezen szakaszában, a zöldmezes soproni hölgyek voltak olyan bizonytalanok a palánk alatt, mint az első félidőben a pécsiek. A negyed végére aztán összekapták magukat a hűség városának hölgyei és így, a záró negyednek csak hétpontos előnnyel vágott neki a Rátgéber csapat.
PVSK -GYSEV 49-42

4.negyed:

Fantasztikus hangulatban kezdtek neki a záró tízpercnek a csapatok. Erre aztán még rá is tettek, mert az eddig is nagy iramú meccsen még egy fokozattal feljebb kapcsoltak. Kovacova révén, hétperccel a vége előtt egyenlített a GYSEV, sőt átveszik a vezetést is. Pécsi holtpont, amit mi sem jellemez jobban, hogy négy percnek kell eltelni, az első pécsi pontokig. Másfél perccel a vége előtt mégis átvette a vezetést a PVSK egy -valószínűleg sokáig vitatható- ponttal. Az előnyt meg is tudták tartani, ezzel egy fantasztikus győzelem részeseivé váltak a ,,Rátgéber -egyetem hallgatói".
PVSK -GYSEV 64-63

A lefújás pillanatában a mecseki hölgyek ünnepelni szerettek volna, ám a soproni közönség betódult a pályára. A nagyobb botrányt csak az akadályozta meg, hogy Iványiék bemenekültek az öltözőbe, még az érem átadásra sem jöttek ki. Így a soproni szurkolók egy parádés mérkőzés utóéletét tették tönkre buta viselkedésükkel. Pedig azon ők sem tudnak változtatni, hogy a női kosárlabda Magyar Kupa sorozatban ötödször Pécsre került.

A végeredmény:
Pécs-Sopron 64-63 (11-14, 21-14, 17-14, 15-21)

Bronzérmes a Soproni Postás
A bronzérmet a Soproni Postás csapata szerezte meg, miután79-56-ra legyőzte a Diósgyőr együttesét. A soproni csapat végig magabiztosan, megérdemelten szerezte meg a harmadik helyet.
Női kosárlabda Magyar Kupa, a 3. helyért:
Soproni Postás Tabán Trafik-Diósgyőri KSK 79-56
(23-28, 18-6, 18-7, 20-15)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.