Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Mandula meccslabdát hárítva nyert a Roland Garroson

2001.05.31. 12:52
A párizsi nyílt teniszbajnokság harmadik napja vaskos meglepetés nélkül ért véget. Az esélyesek papírforma győzelmeket arattak, ám nekünk sokkal fontosabb volt, hogy az idén jó formába lendülő Mandula Petra is pályára lépett. Mandula a paraguayi De Los Rios ellen játszott, és nagy csatában, háromszettes meccsen - meccslabdát hárítva - nyert, és a harmadik fordulóba jutott. Élete legnagyobb sikerét ért el a 23 éves magyar hölgy.
A Kuti Kis Rita mögött második helyen rangsorolt magyar teniszező ellenfelét 72 hellyel jobban rangsorolják a világranglistán, és nemrégiben Szeles Mónikát is legyőzte. Az első játszmában azonban mit sem lehetett látni a helyezésbeli különbségen. A 131. Petra jól kezdett, elnyerte ellenfele adogatását, vezetett is, de a dél-amerikai versenyző utolérte, 5-5-nél egyenlített.

Mandulát azonban nem viselte meg a szituáció, és a legjobbkor vette el ellenlábasa szerváját, és miután a saját gémét hozta, az első játszmát 7-5-re megnyerte. Mandula lendületes volt, látni sem lehetett rajta, hogy háromjátszmás csatában lépett túl az első fordulóban a japán Szugijama ellen.

Ötödik meccsét is megnyerte Mandula

A második szettben aztán nagy esélyt szalasztott az IDOM Team SE játékosa. Már 5-3-ra vezetett, amikor De Los Rios feltámadt, előbb egyenlített, majd a játszmát is megnyerte. Mandula a legrosszabbkor került kisebb hullámvölgybe.

A harmadik szettben fej-fej mellett haladtak, bár az látható volt, hogy Mandula hozza nehezebben saját adogatásait. 4-3-nál el is veszítette, és a paraguayi hölgy a meccsért adogathatott. Játékosunk azonban nem zökkent ki, hárította a labdát, és 5-4-re feljött. Ekkor rajta volt a sor, hogy az egyenlítés érdekében hozza a saját gémjét. Pillanatok alatt teljesítette is a kötelező feladatot. Mandulánál volt a lélektani előny.

Ennek megfelelően villámgyorsan nyert három labdát, és ha meg is torpant, elnyerte ellenfele adogatását. Nem maradt más hátra, minthogy hozza a sajátját, egyszersmind a mérkőzést is. Ha nehezen is, de sikerült a bravúr. Élete legnagyobb sikerét érte el a magyar hölgy, hiszen Grand Slam tornán még sohasem jutott a harmadik fordulóba.

Jó esélye van a legjobb százba kerülésre

A magyar lány következő ellenfele a torna titkos esélyesének kikiáltott - 15. helyen kiemelt - jugoszláv Dokics lesz, aki az amerikai Irvin ellen bizonyult jobbnak 6:1, 6:2 arányban. Dokics Rómában épp Kuti Kis Ritát verte, Mandula most visszavághat neki. A teljesítménye viszont már ettől függetlenül kiérdemli a jeles jelzőt, hiszen alighanem bejut a legjobb száz közé, ami életében egyszer már sikerült neki, igaz akkor csak rövid időre volt képes állandósítani helyét az elitben.

A férfiaknál a világelső brazil Kuerten argentin Callerit három 6:4-es játszmában múlta felül, míg az öt évvel ezelőtti győztes orosz Kafelnyikov az amerikai Mamiit (amerikai) verte 7:6, 3:6, 6:3, 7:6 arányban.