Natália
-3 °C
8 °C

Kovács Ágnes döntős száz mellen

2001.07.23. 08:24
Fukuokában a vizes sportok világbajnokságán elkezdődtek az úszóversenyek is. Kovács Ágnes százméteres mellúszásban a második legjobb idővel jutott a döntőbe. Ugyancsak az érmekért versenyezhet a fináléban az új országos csúcsot úszó Risztov Éva is kétszáz pillangón, valamint száz háton Horváth Péter, aki futamában második lett. Remekül szerepelt Zubor Attila is, aki bár nem jutott el a döntőig, szintén új országos csúcsot úszott. Az első nap döntőinek szenzációját az ausztrál Ian Thorpe szolgáltatta, aki megdöntötte a négyszáz méteres gyorsúszás világcsúcsát.
Magyar szempontból a női százméteres mellúszás középdöntői ígérkeztek a legizgalmasabbnak, hiszen rajthoz állt olimpiai bajnokunk, Kovács Ágnes is. Az ötkarikás játékokon a hosszabb mellúszó távon első helyezett úszónő a délelőtti előfutamban a negyedik legjobb időt úszta, 1:08.98 perces idővel. Eredménye alapján az első középdöntőben az ötös pályára osztották, míg a négyesről a kínai Lu indulhatott.

Kovács Ágnes a második legjobb időt úszta

A középdöntőben Kovács "szokásához híven" gyengébben rajtolt, de fokozatosan dolgozta le hátrányát, ötvennél már második volt 31.98 másodperccel. Kínai vetélytársa hatalmas iramot diktált, egy testhosszal is vezetett már, a végére azonban elfáradt, és Kovács Ági fokozatosan megközelítette. Végül az ázsiai nyert, Kovács második lett, 1.08.02 perccel, amely jobb, mint az olimpián úszott ideje, ahol ötödik helyen ért célba.

A másik középdöntő mezőnye sokkal sűrűbb volt, itt indult az ausztrál Leisel Jones, a dél-afrikai Sarah Powe és két amerikai kiválóság, Megan Quann és Kristy Kowall. A futamot az ausztrál versenyző nyerte meg, de továbbjutott az összes fent említett klasszis is. A győztes időeredménye gyengébb volt, mint a magyar versenyzőé, ami azt jelenti, hogy Kovács Ágnes a hétfői döntőbe a második legjobb eredménnyel jutott be, és esélye lehet akár egy érem megszerzésre is.

Risztov és Horváth is döntős

Nagyszerűen szerepelt a magyar küldöttség másik három versenyzője is. Ötvenméteres gyorsúszásban új országos csúcsot (22.54) úszott Zubor Attila, de mivel csak a tizennegyedik legjobb időt érte el, nem került a fináléba. Bejutott viszont Horváth Péter a százméteres hátúszásban, mivel második lett, és összesítésben is az ötödik legjobb időt úszta (55.38 mp). Horváth és Kovács mellett remekelt Risztov Éva is, aki kétszáz méter pillangón 2:09.91 perccel második lett, amely szintén döntőt ért. Teljesítményének értékét fokozza, hogy időeredménye új országos csúcs.

Thorpe szenzációs világcsúcsa

A finálék első napján rajthoz állt Ian Thorpe is. Az ausztrálok tizenkilenc éves, háromszoros olimpiai bajnok úszója négyszáz méteren fantasztikus új világrekordot repesztett: időeredménye (3:40.17 perc) majd fél másodperccel jobb az egykori rekordnál, amit szintén ő tartott. Kétszázig együtt haladt a többiekkel, majd begyújtotta rakétákat, és fokozatos elhúzott a mezőnytől. Ráadásként fél óra múlva a százméteres gyorsváltóval újabb aranyérmet szerzett, megelőzve a hollandokat és az amerikaiakat is. Utóbbiak azonban mégsem léphettek fel a dobogóra, mivel kizárták őket, helyettük a németek kapták a bronzérmet.

A döntők eredményei

nők:
400 m vegyes, világbajnok:
Jana Klocskova (Ukrajna) 4:36.98 p

2. Maggie Bowen (Egyesült Államok) 4:39.06
3. Beatrice Caslara (Románia) 4:39.33
férfiak:
400 m gyors, világbajnok:
Ian Thorpe (Ausztrália) 3:40.17 p - új világcsúcs, régi: 3:40.59, Ian Thorpe, 2000.09.16., Sydney

2. Grant Hackett (Ausztrália) 3:42.51
3. Emiliano Brembilla (Olaszország) 3:45.11
4x100 m gyorsváltó, világbajnok:
Ausztrália (Michael Klim, Ashley Callus, Todd Pearson, Ian Thorpe) 3:14.10 p

2. Hollandia (Mark Veens, Johan Kenkuis, Klaas Zwering, Pieter van den Hoogenband) 3:14.56 - új Európa-csúcs, régi: 3:16.27, Hollandia, 1999.07.26., Isztambul
3. Németország 3:17.52

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.