Miklós
-7 °C
2 °C

Elzárás és pénzbírság Fradi-szurkolóknak

2001.07.31. 19:35
Gyorsított eljárással tárgyalta a pesti Központi Kerületi Bíróság a szombati Ferencváros-Újpest rangadó utáni rendzavarás miatt feljelentett Fradi-szurkolók ügyét. A büntetések ezúttal sem voltak precedens-értékűek, bár az egyik szurkolót öt napi elzárással sújtották.
Egy szurkolót öt napi elzárással, egy másikat pedig pénzbírsággal sújtott a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) keddi keltezésű végzésében az Üllői úti, szombati Ferencváros-Újpest mérkőzés kapcsán történt rendzavarás miatt.

Egy évre kitiltották a sportrendezvényekről az elkövetőt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóirodájának tájékoztatása szerint a 28 éves, magát fradistának nevező V. István Attila budapesti lakost a bíróság - az elzárás mellett - egy évre kitiltotta a sportrendezvényekről, illetve a sportlétesítményekből. A 19 éves K. Attila budapesti lakosra a PKKB pénzbüntetést szabott ki.

A kizárás azonban - az eddigi gyakorlat szerint - nem sokat ér. Az egyik kispesti szurkoló másfél évvel ezelőtti kitiltása után ugyanis ugyanúgy ott lehetett a stadionban, mintha mi sem történt volna. Mi több azt nyilatkozta, hogy biztos benne, hogy bejut a mérkőzésre. A büntetések eltörpülnek a vonatfelgyújtás miatt négy év börtönbüntetésre ítélt "kis Hypósé" mellett. Bár figyelemfelkeltő, és a megelőzés szempontjából alighanem döntő fontosságúak.

Kitasítottak egy horvát drukkert

A bíróság a múlt csütörtökön döntött az előző napi Ferencváros-Hajduk Split Bajnokok Ligája labdarúgó selejtező rendzavarói ügyében. Akkor a 29 éves K. Imrét ugyancsak pénzbírság megfizetésére kötelezte, míg a 25 éves M. Branislav horvát állampolgárt - önálló intézkedésként - három hónap időtartamra kiutasította a Magyar Köztársaság területéről.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!