Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Április: Történelmi siker a szabadfogású birkózásban

2002.01.02. 11:31
Kapcsolódó cikkek (1)
Végre újra igazán komoly sikereknek tapsolhattunk, hiszen Bánkuti Zsolt révén szabadfogású birkózó Európa-bajnokot ünnepelhettünk. A PVSK kosárcsapata pedig a harmadik helyen végzett az Euroligában, Likerecz Gyöngyi a 75 kilósok között a kontinens legjobb súlyemelőjének bizonyult.
Héder és Palik is elnök lett

Az olimpiáról pont nélkül hazatérő atlétáknál a választás előtti utolsó pillanatokban tudódott ki, hogy az egykori riporter, Héder Barna is jelentkezik az elnöki posztra. Héder egyöntetű tetszésnek örvendett, így nem is volt meglepő, hogy befutott az első helyen. A történet érdekessége, hogy pár héttel korábban elmaradhatatlan társát, Palik Lászlót nevezték ki a Hungaroring élére.
Héder: Állok a kihívás elébe

Tornyi megint nem töltötte ki a szerződését

Tornyi Barnabás hosszú csend után ismét hallatott magáról. Előbb rejtélyes nyilatkozatot tett a vasárnap esti gólösszefoglalóban, majd kedden kiderült: a vezetők nem vele képzelik el a jövőt, jóllehet a kieséstől fenyegetett csapatot a dobogó harmadik fokára vezette. Tornyi szerint az elbocsátása törvénysértő, ezért jogorvoslattal élt. A klub vezetése szerint viszont nem tett eleget kötelezettségeinek, ezért döntöttek a felmondás mellett.
Tornyi Barnabást menesztették Kispestről
Tornyi: Most már jobban érzem magam!

Dávid Kornél újra itthon

Bekövetkezett az, amire már hónapok óta számítani lehetett, az egyetlen magyar NBA-ben játszó kosarasunk, hazatért. Dávid a szezont az igen jó nevekből álló Toronto Raptorsnál kezdte, hogy aztán kölcsönadják a Detroit Pistonsnak. Dávidnak itt sem sikerült maradandót alkotnia, így végül hazajött. Úgy vélekedett, hogy még egyszer megkísérli a tengerentúli helytállást, ám ha újból nem sikerül neki, akkor felhagy terveivel, és Európa valamelyik komoly bajnokságában igyekszik állandósítani a helyét.
Dávid Kornél: szeretnék visszamenni az NBA-be

Pécsi bronz az Euroligában

A PVSK női kosárlabda csapata veretlenül jutott be az Euroliga sorozat messinai négyes döntőjébe. A Final Four első meccsén azonban gyenge teljesítményt nyújtottak, érezhető volt megilletődöttségük, így nem jutottak a döntőbe. Az általuk korábban kétszer is legyőzött francia Bourges erősebbnek bizonyult a Rátgéber-társulatnál. A bronzmeccsen viszont nyertek, így a harmadik helyet szerezték meg, ami eddig egyetlen magyar csapatnak sem sikerült.
Nem jutott az Euroliga döntőjébe a PVSK
Bronzérmes a MiZo-Pécs az Euroligában

Tizennyolc év után - újra arany

Bánkuti Zsolt a budapesti Európa-bajnokságon imponálóan birkózott. Jóllehet mind az elődöntőben, mind a fináléban hátrányba került, végül egyszer sem talált legyőzőre. Az Az 58 kilós Bánkuti tizennyolc év szünet után szerzett végre aranyérmet a szabadfogású szakágnak.
Bánkuti Zsolt Európa-bajnok

Két és fél milliárdos Fradi-blöff

A Ferencváros küldöttgyűlésén az egyetlen magyar aranylabdást, Albert Flóriánt választották az egyesület tiszteletbeli elnökének, a társadalmi elnök Furulyás János maradt, az ügyvezetői tisztséget nem töltötték be. Furulyás János azt is bejelentette, hogy a Worlds Sport Solutions nevű angol cég hajlandó befektetni a legnépszerűbb magyar klubnál, de részletes vizsgálatot tartanak előtte. Az ígért két és fél milliárdos üzlet később nem az angolokkal, hanem Várszegi Gáborral köttetett meg.
Furulyás és Albert lett az elnök a Fradinál

A Herceg első veresége

Lennox Lewis és Naseem Hamed (a Herceg) is fekete hónapot zárt áprilisban. Mindkét bajnok vereséget szenvedett. Lewis a dél-afrikai Rahmantól kapott ki kiütéssel, így elveszítette világbajnoki címét is, míg a mindaddig veretlen Hamed egy tét nélküli meccsen a mexikói Barrérával szemben maradt alul, és a végén annak örült, hogy nem ütötték ki.
Megverték a veretlen Herceget
Rahman kiütötte Lewist

Likerecz: érettségi előtt Eb aranyak

Kettős győzelem született a trencséni súlyemelő Európa-bajnokságon a nők 75 kilós mezőnyében. Az érettségire és a viadalra együttesen készülő oroszlányi Likerecz Gyöngyi magabiztosan verte a szombathelyi Dankó Ilonát.
Kettős magyar győzelem a súlyemelő Eb-n

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.