Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Augusztus: Schumacher negyedszer is világbajnok

2002.01.02. 11:38
Kapcsolódó cikkek (1)
A Hungaroringen ünnepelte negyedik Forma-1-es világbajnoki címét Michael Schumacher, miután a Magyar Nagydíj megnyerésével bizonyossá vált, hogy már senki sem előzheti meg a pontversenyben. A magyar sportolók számár is sok sikert hozott a nyárutó, a kajak-kenu válogatott nyolc aranymert nyert a vb-n, míg a Pető-Haller evezőspáros történelmi világbajnoki győzelmet aratott Luzernben.
Budapesten a Calder kupa

Szuper Levente, a kanadai Saint John Flames jégkorongcsapatának kapusa az utóbbi évek legnagyobb magyar jégkorongsikerét érte el azzal, hogy egyesültével elhódította a Stanley Kupa után a második legjelentősebb trófeát, a Calder kupát. A játékost az a megtiszteltetés érte, hogy - a kupa történetében először - elhozhatta Budapestre a díszes serleget.
Szuper Levente két éven belül játszhat az NHL-ben

Kovács Ági Phoenixben tanul tovább

Kovács Ágnes az Egyesült Államokba, Phoenixbe költözött, ahol megkezdte egyetemi tanulmányait. Az olimpiai és kétszeres világbajnok úszónőnk döntésében anyagi szempontok nem játszottak szerepet, érzése szerint környezetváltozásra van szüksége az újabb kiváló eredmények eléréséhez.
Kovács Ági: 'Belefásultam az itthoni edzésekbe'

Kiesett az FTC a BL-selejtezőjéből

A labdarúgó Bajnokok Ligájának selejtezőjének második fordulójában kiesett a Ferencváros együttese. A budapesti gólnélküli döntetlen után a horvátországi visszavágón is hasonló eredmény született. Mivel a hosszabbításban sem esett találat, így tizenegyesekkel döntöttek a továbbjutásról, melyben a hazai Hajduk Split 5-4-re diadalmaskodott.
Tizenegyesekkel esett ki a BL-ből a Fradi

Sike József jól célzott

A futócéllövő Sike József a 30 plusz 30 lövéses számban aranyérmes lett a zágrábi sportlövő Európa-bajnokságon. A Sike, Tasi, Keczeli hármas alkotta magyar csapat egyetlen körrel elmaradva az oroszok mögött a második helyen végzett.
Sike József Európa-bajnok futócéllövésben

Nem jutott érem atlétáinknak a vb-n

Az edmontoni atlétikai világbajnokságon a magyar válogatott legjobb eredményét az új országos rekordot elérő, távolugró Vaszi Tünde és a junior világbajnok tízpróbázó, Zsivoczky Attila érték el, akik a negyedik helyet szerezték meg. A vb legnagyobb meglepetésekén az ukrán Zsanna Pintusevics nyerte a női 100 métereses síkfutást, az ezen a távon négy évig veretlen amerikai Marion Jones előtt.
Két centi hiányzott a magyar

Jubileumi vereség a németektől

A Magyar Labdarúgó Szövetség centenáriumi ünnepségének záróakkordjaként a magyar labdarúgó-válogatott Németország legjobbjait fogadta. A németek ízelítőt adtak a modern labdarúgás alapelemeiből, és Böhme (31.), Kehl (43.), Jancker (46.), Baumann (59.) valamint Bierhoff (92.) találataival 2-0-s félidő után, fölényesen, 5-2 verték a magyar együtteset. A mieink góljait Tököli (64.) és Horváth F. (91.) lőtték.
Mi ünnepeltünk, a németek fociztak

Schumacher negyedik vb-címét ünnepelte

Idén Magyarországon dőlt el a Forma-1-es világbajnoki cím sorsa. A Hungaroringen megrendezett Magyar Nagydíjat a Ferrari német pilótája, Michael Schumacher nyerte, s ezzel megszerezte pályafutása negyedik világbajnoki sikerét. A Ferrari Barrichello második helyének köszönhetően a konstruktőrök VB-címét is begyűjtötte. Harmadikként David Coulthard ért célba.
Schumacher nyerte a Magyar Nagydíjat és a világbajnokságot

Még mindig magyar sport a fogathajtás

Egyéniben Lázár Vilmos, csapatban a Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Nyúl Zoltán összeállítású magyar válogatott világbajnoki aranyérmet szerzett a németországi kettesfogathajtó világbajnokságon.
Továbbra is Lázárék az élen
Lázár Vilmos és a csapat is világbajnok

Pető, Haller: történelmi diadal

Történelmi győzelmet aratott a luzerni evezős világbajnokságon a Pető Tibor, Haller Ákos páros. Kétpárevezőseink, akik ebben az évben veretlenek maradtak, a Világkupa után a francia és az olasz egységet is megelőzve megszerezték a sportág első magyar világbajnoki aranyérmét.
Történelmi aranyérem az evezős vb-n

Aranyeső Poznanban

A magyar kajak-kenu válogatott fantasztikusan szerepelt a lengyelországi világbajnokságon, Poznanban. A magyarok összesen 16 érmet gyűjtöttek- a 8 arany mellett 4-4 ezüst és bronzérem egészítette ki a mieink kollekcióját - mellyel az éremtáblázat első helyén végeztek. A legeredményesebb Szabó Szilvia és Viski Erzsébet voltak, akik egyaránt 3 aranyat és egy bronzot szereztek.
A vb zárómérlege: 8 arany 4-4 ezüst és bronzérem

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.