Vilma
-7 °C
4 °C

Alberto Costa a Roland Garros bajnoka

2002.06.09. 19:45
Albert Costa 2 óra 30 perc alatt legyőzte honfitársát, Juan Carlos Ferrerot Párizsban a francia nyílt teniszbajnokság döntőjében. A 27. születésnapját június 25-én ünneplő Costa pályafutása első Grand Slam-diadalát ünnepelhette. Fererro katasztrofálisan kezdett: az első két játszmában csak egy játákot tudot nyerni. A harmadik játszmában szépített ugyan, de ellenfele a negyedikben kivívta a győzelmet.
A Roland Garros nagy érdeklődéssel várt férfi egyes fináléja csak néhány percig hozott kiegyenlített csatát, amelyet 1:1 után eső szakított meg. A mintegy 20 perces kényszerszünet után egyoldalúvá vált a találkozó, Costának szinte minden, Ferrerónak gyakorlatilag semmi sem sikerült. A rutinosabb spanyol 11 játékot nyert sorozatban, és alig háromnegyedóra alatt jutott kétjátszmás előnyhöz.

Parádés kezdés

Arra korábban nem volt példa a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjében, hogy egy játékos 6:1, 6:0-val zárta az első két szettet.

Az 50 perces harmadik játszma elején Ferrero összekapta magát és végre hozott egy game-et, a következő játékban pedig elnyerte riválisa adogatását, a folytatásban azonban nagy csatában azonnal elveszítette sajátját, majd Costa egyenlített. Az ötödik játékban a rutinosabb salakspecialista négy breaklabdát rontott el, s ez visszaadta Ferrero önbizalmát, aki ekkor már élt is a lehetőséggel, és szépített.

Az első Grand Slam diadal

A negyedik szettet Costa kezdte jobban, 1:1-nél hetedszer is breakelt, majd 3:1 után ismét elnyerhette volna riválisa adogatását, de három lehetőségéből egyet sem használt ki. Azonban ez sem bosszulta meg magát, mert a legutóbbi két párizsi torna elődöntőse nem tudott fordítani. Az utolsó pontot Costa ellenfele kettőshibájából érte el.

A győztes 735 ezer, a vesztes 367 500 dollárt kapott.

Férfi egyes, döntő: Alberto Costa (spanyol, 20.)-Juan Carlos Ferrero (spanyol, 11.) 6:1, 6:0, 4:6, 6:3