Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A magyar vízilabda válogatott továbbra is veretlen a Világligában

2002.07.14. 18:08
A pénteki hatgólos győzelem után vasárnap "csak" öt góllal verte a magyar vízilabda válogatott a horvátokat a Világliga B csoportjának 6. fordulójában. Ez azt jelenti, a mieink továbbra is pontveszteség nélkül vezetik a csoportot.
A két nappal korábbi találkozóhoz hasonlóan vasárnap sem volt sok keresnivalója a horvát vízilabda válogatottnak a magyar csapat ellen. Míg pénteken, a harmadik negyedig kellett várni, hogy az eredményben is kijöjjön a két csapat közötti tudáskülönbség, addig vasárnap az utolsó negyedben vált csak biztossá a magyar győzelem.

Szép gólok, állandó vezetés

Az, hogy a magyar csapat hozta el a találkozó legelején a labdát, már szinte természetesnek tűnt, mint hogy a vezetést is a mieink szerezték meg Steinmetz révén. Hiába egyenlítettek ezután a horvátok, Kiss, Kásás valamint Benedek szebbnél szebb gólokkal tette állandóvá a magyar vezetést.

Azonban olimpiai bajnokcsapatunk hiába lőtt szebbnél szebb gólokat, a védekezésre nem fordított kellő figyelmet, ezért nem tudott jelentősebb előnyre szert tenni. Így két negyed után ugyanaz (6-5-ös magyar vezetés) állt az eredményjelző táblán, mint pénteken.

Ezúttal a 4. negyed döntött

A folytatásban a horvátok rögtön a kezdés után egyenlíteni tudtak, ám ebben a negyedben több babér nem is termett nekik. Kemény Dénes együttese újabb két góllal terhelte meg a horvát kaput, így a záró negyedhez kétgólos magyar előnnyel érkeztek a csapatok. A záró felvonás aztán a pénteki harmadik negyedet idézte: póló-suli magyar módra.

A meccs egyoldalúságát mutatja, hogy a harmadik negyed elején szerzett horvát gól után csak a meccs utolsó percében került ismét a labda a magyar kapuba. Közben azonban a mieink hat gólt szereztek A végén Kiss Gergelyék szinte tetszés szerint lőtték a gólokat, bebizonyítva, hogy tudnak ők Budapesten is nagyon jól játszani.

Magyarország-Horvátország 12-7 (3-2, 3-3, 2-1, 4-1)
Hajós Alfréd uszoda, 2000 néző, V: Timoc (román), Korzyna (lengyel)

Magyarország: Kovács Z. - Steinmetz B. 2, Biros, Kásás 1, Kiss G. 3, Molnár 3, Benedek 2 csere: Steinmetz Á. 1, Vindisch, Vári, Fodor, Kiss Cs.

A horvát góldobók: Dogas, Primorac, Premus 2-2, Frankovic 1
Emberelőny: 7/3, illetve 8/3
Négyméteres: 1/1, illetve 0

A csoport állása 6 forduló után:
1. Magyarország 18 pont
2. Oroszország 12
3. Egyesült Államok 10
4. Horvátország 8