Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Héder Barna távozott az atlétikai szövetség éléről

2002.09.11. 16:34
Lemondott posztjáról Héder Barna, aki 2001. március 31-től volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. Döntésének indoka: egyéb feladatai nem teszik lehetővé, hogy az atlétikai szövetség irányítására a jövőben is annyi energiát fordítson, mint eddig.
A tévés személyiségként ismertté vált 40 esztendős Héder Barna távozásával párhuzamosan értékelést is készített, amelynek lényege: az idei események bizonyították, hogy a magyar atlétika jó irányba indult el.

- Az élversenyzők és edzőik minden korábbit meghaladó mértékű támogatásával nyugodt felkészülést biztosítottunk számukra, amelynek nagyon hamar élvezhettük a gyümölcsét: 40 év után nyertünk ismét két aranyérmet Európa-bajnokságon, Münchenben, ahonnan a magyar atlétika az elmúlt 33 év legeredményesebb csapatával térhetett haza - összegzett.

Az immár exelnök a "bizonyítványban" kitért arra is, hogy a korábbi évek kiadásainak elemzésével, előrelátó tervezéssel a tavalyi 137 millió forintos negatív eredmény helyett idén a versenyzők és edzők támogatásának jelentős növelése ellenére a tervezettnél alacsonyabb, 10-15 millió forintos tartalék felhasználás várható.

- Életem meghatározó élménye volt az atlétákkal töltött másfél év, s bár tisztában vagyok azzal, hogy a világversenyek felemelő hangulatát semmi nem pótolhatja, azt is tudom, hogy a sikerekig vezető út rengeteg odaadást igényel. Mivel ezt a munkát a jövőben már nem tudom vállalni, inkább távozom - tette hozzá a leköszönt sportvezető, aki "civilben" a Hungaroring Sport Rt. ügyvezető igazgatója.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége a bejelentés időpontjában ülésezett, a tanácskozást az MTI értesülése szerint a négy közül az egyik alelnök, Zsivótzky Gyula vezette.

Héder: Nem egy nap alatt döntöttem
Héder Barna azt MTI-nek azt mondta: már korábban is foglalkozott a gondolattal, hogy lemond posztjáról.

- Az ember nem egy nap alatt hoz ilyen fontos döntést, de úgy éreztem, nem lenne korrekt az atlétatársadalommal, hogy az Eb előtt lépjek vissza - nyilatkozott a leköszönt elnök. - A nyár végéig mindenképpen folytatni akartam a munkát, hogy azután nyugodt szívvel távozhassak. Több mint tíz éve dolgozom párban Palik Lászlóval és ezt MASZ-elnökként nem tudtam úgy tenni, ahogy szerettem volna.

A MASZ májusi közgyűlése csak második nekifutásra fogadta el az elnökség beszámolóját és októberre rendkívüli tanácskozást hívott össze, de Héder szerint nem emiatt mondott le.

- Tény, az ottani események nem feltétlenül amellett szóltak, hogy maradjak. Ugyanakkor nem lett volna szerencsés, ha vezetés nélkül marad a szövetség és látni akartam a megkezdett munka eredményét. A gazdasági elvárásokat teljesítettük, a versenyzők és az edzők az eddigieknél sokkal nagyobb támogatást kaptak. A rúdugró Molnár Krisztinát tudnám idézni, aki azt mondta; végre megengedheti magának, hogy kizárólag az atlétikára összpontosítson és ez látszik is a teljesítményén.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!