Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Mohamed Aida bronzérmet nyert a vívó vb-n

2003.10.07. 09:59
Már az első éremosztó napon sikerült dobogós helyezést szereznie a magyar küldöttségnek a havannai vívó világbajnokságon: a tőröző nők egyéni versenyében Mohamed Aida 3. lett. A férfi párbajtőrözők szereplését már nem kísérte ilyen szerencse, közülük senki nem jutott még a legjobb 16 közé sem.
Mohamed - aki tavalyi lisszaboni teljesítményét ismételte meg - későn kapcsolódott be a versenybe, mivel kiemeltként nem vívott a selejtezőben, illetve a 64-es tábla első fordulójában. Talán éppen ezért is nehezen lendült bele a görög Kalli ellen, de azután egyre jobban mozgott a páston, és végül magabiztosan került a legjobb 16 közé.

Itt a német Müller várt rá, aki szintén nem okozott neki komoly gondot, nem úgy, mint a folytatásban az orosz Jucseva. A legutóbbi világbajnokság ezüstérmesét először - a tavaly győztes honfitársával, Bojkóval együtt - kizárták a versenyből, mert az orosz csapat késve érkezett meg a Vb helyszínére, utóbb azonban a versenybíróság a nemzetközi szövetség vezérkarának nyomására megkegyelmezett neki és csapattársának. Jucseva - Bojkóval ellentétben - magabiztosan menetelt a negyeddöntőig, ott azonban már nem bírt Mohameddel, aki szokásától eltérően ezúttal rendkívül megfontoltan, higgadtan vívott ellene, s ennek eredményeként - két találatnyi hátrányból fordítva - le is győzte őt.

Vezzali volt a végállomás

Az elődöntőben a magyar tőröző az egyéniben és csapatban többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vezzalival találkozott. A nem túl nagy népszerűségnek örvendő olasz klasszis - ahogy általában, úgy ezúttal is - nyert, mégpedig viszonylag könnyedén. Kettejük korábbi párharcai között akadt nem egy, amelyen a 8 tusnyinál kisebb volt a különbség. Mohamed a feléig jól tartotta magát, ezzel együtt az történt a páston, amit Vezzali akart. Az olasz később a döntőben is magabiztosan vívott, s újabb aranyéremmel gyarapította kollekcióját.

"Jucseva legyőzésének nagyon örültem, főleg azért, mert amikor hátrányban voltam, akkor sem rohantam. A Vezzali elleni asszó után viszont nem voltam boldog, noha az tény, hogy most nagyon elvert, vagyis nem is igazán volt esélyem. Akármit próbáltam ellene, mindig tudta rá a választ, s mire észbe kaptam, már meg is szúrt" - értékelt a bronzérmes magyar.

Szabó Bence szövetségi kapitány elégedett volt a megszerzett 3. hellyel, ugyanakkor megjegyezte: egy kicsit már idegesítő, hogy mindig Vezzali nyer. "Pedig most igyekeztünk levenni Aida válláról a terhet azzal, hogy azt mondtuk neki, a 8 közé kerüléssel jelentős lépést tett az olimpiai részvétel felé, ami ezután jön, már csak ráadás". Mohamed a legtöbb kijelölt Világkupa-versenyen legalább negyeddöntős volt, s így csak egy jó Vb-szereplés kellett neki ahhoz, hogy kijelenthető legyen: nagy valószínűséggel utazik az athéni olimpiára.

A magyarok közül jól szerepelt a felnőtt élmezőnybe idén berobbant friss Európa-bajnok Varga Gabriella is, aki a 4 közé jutásért rendezett párharcban a későbbi ezüstérmestől kapott ki. Előzőleg egy német vívót győzött le, majd nyert Atlanta olimpiai bajnoka, a román Badea Carlescu ellen, végül a tavalyi Vb-győztest búcsúztató kínai Csangot söpörte le a pástról. A remek napot kifogó lengyel Gruchalával szemben viszont már semmi sem jött be neki, amit jól érzékeltet, hogy 0-10-es állásnál érte el az első találatát. Varga Katalin egy fordulón jutott túl, míg a tavalyi Vb-n Mohameddel együtt bronzérmes Knapek Edina a második körben megsérült, és feladta a további küzdelmet.

Gyenge férfiak

A havannai vívó-világbajnokság második versenynapján a férfi párbajtőrözők is pástra léptek, ám a magyarok szereplését nem kísérte szerencse: a 64-es tábla első körét csak ketten "élték túl", a következő fordulóban pedig már ők is búcsúztak. Kellemetlen meglepetés volt, hogy az ezúttal kizárólag egyéniben érdekelt Kovács Iván nem bírt amerikai ellenfelével, illetve, hogy a selejtezőben remeklő Fekete Attilának gyakorlatilag esélye sem volt egy hazai párbajtőröző ellenében.

Az idén már harmadik Európa-bajnoki címét szerző Boczkó Gábor és Kulcsár Krisztián könnyedén jutott túl az első akadályon, a második kör azonban mindkettőjüknek a végállomást jelentette. Előbbi a legutóbbi bronzérmes, fehérorosz Zaharovtól, utóbbi a tavaly ezüstérmes, csapatban világbajnok - s az orosz Kolobkov kizárását követően elsőszámú esélyessé előlépett - francia F. Jeannet-tól kapott ki.

Tízperces áramszünet

Boczkó asszója egyébként korántsem volt szokásosnak nevezhető, előbb ugyanis a csarnok egy részén kialudt a lámpa, ezért tízperces kényszerpihenő következett, majd vita alakult ki arról, hogy Zaharov 11-8-as vezetésénél vajon már a harmadik három perc járt-e le, vagy csak a második, tehát még van folytatás. Az érintettek véleménye természetesen megoszlott e tekintetben, a mérkőzésvezető azonban "továbbot intett" - nagy valószínűséggel tévesen. Ezzel együtt a bónusz három perc sem segített Boczkón.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.