Judit
-2 °C
8 °C

A Hypo a kupában is magyar ellenfelet kapott

2004.02.24. 16:02
A magyar női bajnokságban is résztvevő Hypo Niederösterreich kézilabda-csapata lesz a Vác ellenfele a KEK negyeddöntőjében. A keddi bécsi sorsoláson kiderült az is, hogy az EHF-kupában érdekelt Győr a dán GOG Gudméval mérkőzik majd az elődöntőbe jutásért. A női BL-ben nem sorsoltak, a lebonyolítás szerint a Dunaferr a montenegrói Podgoricával mérkőzik, az FTC a dán Slagelsével küzd az elődöntőbe jutásért.
Nehéz, de nem legyőzhető ellenfeleket kaptak a keddi sorsoláson a nemzetközi kézilabdakupákban. Az EHF Kupa negyeddöntőjében a Győri Graboplast ETO KC a dán GOG Gudméval, a KEK-ben a Váci NK a magyar NB I-ben is érdekelt osztrák Hypo Niederösterreich csapatával találkozik.

Az első mérkőzéseket március 13-án vagy 14-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. Mindkét magyar együttes idegenben kezd.

A Gudme az előző fordulóban a görög Artaszon lépett túl, kettős győzelemmel. Tavaly már a legjobb 32 között búcsúzott a sorozatban, a később győztes, szintén dán Slagelse ütötte ki. (Utóbbi együttes a BL negyeddöntőjében a Ferencvárossal mérkőzik.) Két évvel ezelőtt a Dunaferr együttesével küzdött egy BL-csoportban, ahol az utolsó helyen végzett. A sorsolás után Győrben nem igazán örültek, de amint Vanyus Attila klubelnök röviden megjegyezte: kemény csata lesz.

A nemzetközi kupában először induló, és eddig veretlen - kettős győzelemmel búcsúztatták, görög, norvég, majd francia ellenfelüket is - Váci NK ellenfelét nem kell bemutatni senkinek. Gunnar Prokop gárdája jelenleg a magyar bajnokságban "vitézkedik". A südstadtiak a Bajnokok Ligájából csoportharmadikként kerültek át a KEK-be. "Ötven-ötven százalék az esély a továbbjutásra. Jól ismerjük az osztrákokat, és az utazás sem költséges. Fontos lesz, hogy az első mérkőzésen milyen végeredmény születik" - jegyezte meg Vura József, a Duna-partiak vezetőedzője. A Vác a magyar bajnokságban oda-vissza megverte a Hypót, így Vura szerint a legerősebb összeállításban kell felállnia, máskülönben úgy járhat, mint az NB I-ben, amikor még "kiscsapatoktól" is kikapott.

A női Bajnokok Ligájában nem sorsoltak, mivel a csoportvégeredmények alapján kerültek párba a legjobb nyolc közé jutott csapatok. A férfi kupákban már nincsen magyar csapat, itt Szegedet és a Veszprémet kiverő két sztárcsapat - a Magdeburg és a Ciudad Real - elkerülte egymást.

Párosítások a nemzetközi kézilabdakupákban
Nők
Bajnokok Ligája


Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói)-DUNAFERR
FERENCVÁROS-Slagelse (dán)
Lada Toljatti (orosz)-Krim Ljubljana (szlovén)
Kometal Szkopje (macedón)-Larvik (norvég)

EHF Kupa
GOG Gudme (dán)-GYŐRI GRABOPLAST ETO KC
Vag HK (norvég)-GP Szkopje (macedón)
Viborg HK (dán)-Rapid Bucuresti (román)
Dinamo Volgograd (orosz)-Nordstrand Oslo (norvég)

KEK
Hypo Niederösterreich (osztrák)-VÁCI NK
Ikast Bording (dán)-Ferrobus Mislata (spanyol)
Elda Prestigio (spanyol)-FCK Köbenhavn (dán)
L,Eliana Valencia (spanyol)-Metz Metropole (francia)


Férfiak
Bajnokok Ligája
Flensburg-Handewitt (német)-SC Magdeburg (német)
Ciudad Real (spanyol)-Celje Pivovarna Lasko (szlovén)

EHF Kupa
Lukoli-Dinamo Asztrahány (orosz)-THW Kiel (német)
Dinamo Bucuresti (román)-BM Altea (spanyol)

KEK
TuSEM Essen (német)-Portland San Antonio (spanyol)
CBM Valladolid (spanyol)-Gorenje Velenje (szlovén)