Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Győzelemmel kezdett hokiválogatottunk a vb-n

2004.04.13. 08:49
Az éremszerzés szempontjából feltehetően kulcsfontosságú győzelmet aratott magyar jégkorong-válogatott a norvégiai divízió I-es világbajnokság első napján. Dusan Kapusta csapata 5-3-ra győzte le a briteket, akik egy perccel a vége előtt egyenlítettek ki. Palkovics és Peterdi viszont az utolsó percben volt eredményes, így sikeresen mutatkozott be a csapat.
A két évvel ezelőtti ezüst-, és a tavalyi bronzérem után a magyar jégkorong-válogatott Oslóba is az éremszerzés reményében kelt útra. Az első, egyszersmind talán a legfontosabb lépést a britek ellen kellett megtenniük a mieinknek, mert a papírforma alapján valószínűleg a szigetországiak lesznek még versenyben a dobogó harmadik fokáért. (Az olimpiai negyedik fehéroroszok és a házigazda norvégok előzetesen nagyobb játékerőt képviselnek.)

A gyors angol gólra Ladányi kettővel válaszolt

Nem kezdődött jól magyar szempontból a találkozó, mert a negyedik percben nagy kavarodás után Ward vezetéshez juttatta az angolokat. A játékosok nehezen találták a ritmust, némiképp tompán játszottak, de még az első harmadban felpörögtek, aminek meg is lett az eredménye, Ladányi Vas kiugratása után egyenlített, a kapus lábai között lőtte a korongot a hálóba.

A második játékrészt sokkal jobban kezdte a csapat, sorra dolgozta ki helyzeteit, és Ladányi, akár csak egy éve a BSA-ban az első meccsén duplázott. Az előnyt növelhette is volna a társulat, de kimaradtak a helyzetei.

Kovács fonákja eredményezte harmadik gólunkat

A záró húsz percet nagy lendülettel kezdte riválisunk. Gyorsan előnybe kerültek - négyen játszottak három magyar védő ellen - és Thornton lövése utat talált az akkor már bravúrok sorát bemutató Budai kapujáig.

Kapusta: Mindekire szükség volt
A kapitány így értékelte a mérkőzést: "Fontos a győzelem, de a hibáinkból tanulni kell. Sajnos a bíró nem igazán volt következetes, a britek sokkal több emberelőnyt kaptak, pedig nem gondolom, hogy ennyivel sportszerűtlenebbek lettünk volna az ellenfélnél. Budai és Ladányi remekül játszott, de a hajrában mindenkire szükség volt a sikerhez. Nincs megállás, kedden a belgák ellen is nyerni kell!"
A befejező harmad feléig az angoloké volt az irányítás, igaz ehhez hozzájárult az is, hogy a mieink játéka meglehetősen tisztátalan volt - összesen héttel több büntetést kaptunk -, de Budai eszén nem tudtak túljárni. Majd valamelyest váratlanul Csibi kapuvasa után Kovács Szélig pontos és cseles passzából megszerezte a vezetést. (A védő lövést színlelt, ám ehelyett Kovácshoz játszott, aki a kapu közvetlen közeléből fonákkal "csúsztatott" a gólvonal mögé.)

Palkovics és Peterdi döntött

Az angolok ezek után még inkább rákapcsoltak, és egy perc negyvenöt másodperccel a záró dudaszó előtt emberelőnybe kerültek. Kapusukat lehozták, így kettős volt a létszámfölényük, és gyorsan ki is használták a kínálkozó lehetőséget. Clarke a levegőben szúrt bele egy korongba, ami végül a kapuban landolt. A magyar válogatott azonban nem roppant össze, Gröschl kiváló centerezése után Palkovics ötvennégy másodperccel a vége előtt nagy gólt lőtt a felső sarokba.

Az angolok ismét levitték a kapusukat, de ezúttal pórul jártak, mert eladták a korongot, amire Peterdi csapott le, és tökéletes lövésével eldöntötte a nagy iramú, és végig nyílt összecsapást. Kedden a csoport legkönnyebb együttesével, Belgiummal játszik a magyar gárda, fél egytől.

Az első meccsen a fehéroroszok 10-0-ra leiskolázták a belgákat, a norvégok nyolcat lőttek a hollandoknak.

Jegyzőkönyv
Magyarország - Nagy-Britannia 5-3 (1-1, 1-0, 3-2)
gól: Ladányi (12., 22.), Kovács (53.), Palkovics (60.), Peterdi (60.), illetve Ward (4.), Thornton (42.), Clarke (59.)