Ambrus
-7 °C
3 °C

Biztosan nyertek a kézilabda-válogatottak

2004.07.16. 23:48
A magyar női kézilabda-válogatott pénteki második felkészülési mérkőzésén is magabiztosan verte a svéd válogatottat. A Mocsai-csapat 32-25 arányban bizonyult jobbnak a svédek ellen Nyíradonyban. A férfiak ugyancsak erőlködés nélkül, tíz góllal, 30-20-ra múlták felül Izlandot.
A világbajnoki ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott a csütörtöki nyolcgólos győzelem után pénteken is simán verte a svédeket. A nyíradonyi találkozón már pályára léphetett Farkas Ágnes is, akit dán klubja, az Aalborg csak késve engedett el a felkészülésre. Az átlövő játékán látszott, hogy még nincs igazán formában, hiszen mindössze egy gólig jutott.

A magyar gárda győzelme azonban egy pillanatra sem forgott veszélyben, hiszen már az első félidőben tíz góllal vezettek.(13-3) A másodikban aztán átmeneti hullámvölgybe kerültek, a skandinávok sorrendben elért nyolc góljuknak köszönhetően felzárkóztak két gólra(18-16), ám miután a mieink rendezték soraikat, újból tetemes előnyre tettek szert, és végül hét góllal bizonyultak jobbnak a nyíradonyi sportcsarnok avató mérkőzésén.

Jegyzőkönyv:
Magyarország-Svédország 32-25 (18-12)
góldobók: Kirsner 8, Ferling 6, Kulcsár 4, Görbicz 4/1, Balogh, Siti 2-2, Radulovics 2/1, Bohus, Pigniczki, Lovász, Farkas 1-1, illetve Lagerström 5, Arfwidsson 5/2, Gustafsson, Lindqvist, Eriksson 3-3, Flognman 2, Enström, Andersson, Boson, Ljungdahl 1-1

A társulat kapitánya a találkozó után néhány órával meghozta döntését, kiket visz magával Athénba. Meglepetés nem történt, az előzetes várakozásoknak megfelelően a mezőnyjátékosok közül Nagy Ivett mellett Szűcs Gabriella marad itthon, míg a jobboldali szélső egyelőre Balogh Beatrix tartalék lesz.

Balogh a csapattal részt vesz a jövő heti franciaországi tornán is, és ha a sérüléssel küszködő Lovász Zsuzsa lába rosszabb állapotba kerülne, akkor a szülése után visszatérő Balogh lehet ott Athénban.

A kapusoknál a Ferencvárost elhagyó és pályafutását a Cornexinél folytató Sugár Tímea lett a keretszűkítés áldozata, helyette a nemrégiben honosított Irina Sirina védhet az olimpián.

A tizenöt fős athéni csapat:
kapusok: Pálinger Katalin (Dunaferr), Sirina Irina (Győri Graboplast ETO KC)
mezőnyjátékosok: Bohus Beáta, Ferling Bernadett, Kindl Gabriella, Kulcsár Anita, Lovász Zsuzsanna, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana (Dunaferr), Görbicz Anita, Mehlmann Ibolya (Győri Graboplast ETO KC), Kirsner Erika, Tóth Tímea (Ferencváros), Farkas Ágnes (Alborg), Siti Eszter (FC Köbenhavn)

A férfiak Izlanddal mérkőztek az ugyancsak olimpiai részvevő izlandiakkal és hasonló magabiztossággal nyertek. A magyar csapat kiválóan kezdett, a védőfal valamint Szathmári kapus remeklésével 9-2-re elhúzott. Ezt követően állandósult a két gárda közti különbség, s a hazaiak változatlanul indításokból szerezték góljaik javarészét.

A fordulás után nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a magyar csapat, s tetszés szerint szerzett gólokat, így kitűnő játékkal magabiztos győzelmet aratott a szintén olimpiai résztvevő Izland felett.

Szombaton Tatán zárt kapuk mögött, majd vasárnap 18 órától Pápán újra megmérkőzik egymással a két gárda, utóbbi találkozó után Skaliczki kijelöli Athénba utazó 15 fős keretét.

Jegyzőkönyv
Magyarország-Izland 30-20 (17-11)
góldobók: Mocsai 7, Harsányi 6, Bendó, Nagy 4-4, Perez, Pásztor 2-2, Ilyés, Mezei, Gál, Iváncsik, Diaz 1-1, illetve G. Sigurdsson, Stefansson 5-5, Gunnarsson 3, D. Sigurdsson 2, S. Sigurdsson, Jonsson, Halgvinsson, Padron, Gudjonsson 1-1