Árpád
-1 °C
9 °C

Edzőt váltott az olimpiai bajnok kajakos

2004.12.08. 16:26
Vereckei Ákos kétszeres olimpiai, ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok kajakos szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be edzőváltását. A Domino-Honvéd versenyzője tíz év után hagyja el Sári Nándor mesteredzőt, és Séra Miklóssal folytatja munkáját. Angyal Zoltán szövetségi kapitány elfogadta a kajakos döntését.
"Noha a négyes másik három tagja a mesternél marad, jómagam úgy éreztem, az edzőváltás szakmai megújulásom záloga" - mondta Vereckei Ákos annak kapcsán, hogy elhagyja eddigi felkészítőjét, Sári Nándort. "Magyarországon két komoly műhelyben zajlik jelenleg a férfi kajakosok felkészítése, így én, a váltás feltételeit mindkét féllel kulturáltan tisztázva, az egyetlen kézenfekvő megoldást választottam. Remélem, igazolódik döntésem helyessége, igaz, a korábbi kapcsolataimat sem szeretném felbontani, azaz jövőre az igazi csapattá kovácsolódott, kétszeres olimpiai bajnok négyessel változatlan összetételben szeretnénk versenyezni" - a kétszeres olimpiai aranyérmes sportoló.

A kapitány bízik a további sikerességben

Tóth A. Péter, a Domino-Honvéd kajak-kenu szakosztályának elnöke elmondta, nekik egyetlen feladatuk volt: elfogadni a döntést. A szakosztályelnök hozzáfűzte, az athéni olimpia évében a háttérben maradt, ám a jövőben mind aktívabb szerepre törekszik a sportágon belül. Ennek jele, hogy az általa képviselt T-Mobile 2006-ig, vagyis a hazai rendezésű szegedi világbajnokság végéig meghosszabbította immár másfél évtizede tartó együttműködését a szakosztállyal.

Angyal Zoltán úgy fogalmazott, nem az edzők képviseletében, és nem is szövetségi kapitányként formál véleményt, hanem a szakosztályban sikeres versenyző-edző kapcsolatot kialakító korábbi trénereként. Sok sikert kívánt Vereckeinek, aki szerinte magabiztosan teljesíti majd a válogatási kritériumokat. Angyal ezek után reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi mezőnyben is folytatódik a kajakos nyolc éve tartó sikersorozata. A kapitány a négyes többi tagját is arra biztatta, hogy egyesben és párosban is bizonyítsanak, mivel 2005-ben a bajnok kvartett tagjai sem élveznek védettséget, és csakis K-1-es és K-2-es eredményeik révén biztosíthatják helyüket a csapathajóban.

Vereckei az ötödik edzőt váltó

Vereckei mellett más kiválóságok is edzőváltás mellett határoztak. A kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György Fábiánné Rozsnyói Katalinnal készül fel a következő idényre, akinél a párosban olimpiát nyerő Kovács Kati ott maradt, de elment tőle az ezüstérmes négyes három tagja, Bóta Kinga, Szabó Szilvia és Viski Erzsébet.