Janics Natasa és Majoros István az Év sportolói

2004.12.16. 11:19
A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Janics Natasa és az athéni aranyérmes birkózóbajnok, Majoros István lett az Év sportolója. A csapatok között a vízilabda-válogatott szerezte meg az első helyet, a kapitányok között Kemény Dénes. Az év edzője Fábiánné Rozsnyói Katalin lett, az utóbbi három kategóriában címvédésre került sor. Az edzőknél megdöbbentő szavazatok is voltak.
A magyarországi sportújságírók a 47. alkalommal rangsorolták az év kiemelkedő sportteljesítményeit. Az öt kategóriában háromban címvédésre került sor, kettőben pedig új bajnokot avattak.

A nőknél ígérkezett a legnagyobb verseny, hiszen négyen is egyéniben nyertek az athéni olimpián. A győztes végül a várakozásoknak megfelelően a kétszeres athéni első, a kajakos Janics Natasa lett meggyőző fölénnyel. A második helyre a címét megvédő, egyben szülése után visszatérő párbajtőröző, Nagy Tímea futott be - az olimpiák 150. magyar aranyérmét is ő szerezte, míg a harmadikra a négy éve bronzérmes 39 éves sportlövő Igaly Diána.

A szavazás végeredménye:
Férfiak:
1. Majoros István (birkózó) 786 pont
2. Lékó Péter (sakkozó) 350
3. Gyurta Dániel (úszó) 315
4. Kiss Gergely (vízilabdázó) 190
5. Nemcsik Zsolt (vívó) 166
6. Kővágó Zoltán (atléta) 81
Nők:
1. Janics Natasa (kajakos) 755
2. Nagy Tímea (vívó) 503
3. Igaly Diána (sportlövő) 393
4. Vörös Zsuzsanna (öttusázó) 360
5. Sebestyén Júlia (műkorcsolyázó) 65
6. Kovács Katalin (kajakos) 51
Csapatok:
1. Férfi vízilabda-válogatott 906
2. Férfi kajak négyes 587
3. Kovács, Janics kajak kettes 182
4. Férfi kézilabda-válogatott 173
5. Fogathajtó-válogatott 148
6. Férfi párbajtőr-válogatott 49
Szövetségi kapitányok:
1. Kemény Dénes (férfi vízilabda) 799
2. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 638
3. Skaliczki László (férfi kézilabda) 160
4. Szabó Bence (vívás) 133
5. Kulcsár Antal (női öttusa) 112
6. Kiss László (úszás) 53
Edzők:
1. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu) 804
2. Kulcsár Győző (vívás) 549
3. Turi György (úszás) 275
4. Széles Sándor (úszás) 73
5. Kovács István (férfi vízilabda) 57
6. Kulcsár Antal (női öttusa) 46
Igaly az öttusázó Vörös Zsuzsát előzte meg, és az ő negyedik helye talán amiatt lehet meglepetés, mert ebben az évben nemcsak az olimpián, hanem a világbajnokságon is a legjobb lett. A Budapesten Európa-bajnoki címet szerző műkorcsolyázó, Sebestyén Júlia "csak" az ötödik helyet érte el.

A férfiaknál az egyetlen athéni egyéni győztes, a birkózó Majoros István vitte el a pálmát, közel kétszer annyi pontot szerezve, mint a sakk-világbajnoki döntőben döntetlent játszó Lékó Péter. (A kihívó magyar nagymester az utolsó meccsen veszítette el a finálét, a döntetlen az orosz Kramnyiknak kedvezett.) A harmadik a mellúszásban ezüstérmes Gyurta Dániel lett.

A szavazás furcsasága, és olimpiacentrikussága, hogy a profi ökölvívásban idén három győztes világbajnoki döntőt megvívó félnehézsúlyú Erdei Zsolt az első hat közé sem tudta beverekedni magát.

A csapatok között vitathatatlan volt a Sydneyben bajnoki címét Athénban is megőriző vízilabda-válogatott fölénye. (Ebben az összevetésben a bridzsválogatott is elismerő szavazatot érdemelt ki.)

A kapitányok között a párosversenyt a pólósok szakvezetője, Kemény Dénes nyerte a kajakos Angyal Zoltán előtt. A futball-válogatott német kapitányát, Lothar Matthäust az idegenbeli vb-selejtezők sikertelensége ellenére is jutalmazták.

Az edzők között a női kajakosokat felkészítő Fábiánné Rozsnyói Katalin lett az első, második helyen a Nemzet Sportolója, a Nagy Tímeát felkészítő Kulcsár Győző végzett. A dobogó harmadik fokára az úszóedző, Turi György kapaszkodott fel.

Az edzők között szavazatot kapott a doppinggyanúba keveredő és érmeitől megfosztott két atléta, Annus Adrián és Fazekas Róbert trénere, Vida József is. Ennél is meghökkentőbb és megdöbbentőbb, hogy az utánpótlás futballcsapatokkal foglalkozó, az élvonaltól régóta távol lévő Szurgent Lajosra is voksoltak.