Ambrus
-7 °C
3 °C

Armstrong bíróságra megy a doppingvádak miatt

2005.04.06. 11:47
A hatszoros Tour de France-győztes kerékpáros korábbi segítőjét jelentette fel az austini bíróságon. A volt kisérő doppingolással vádolt meg, míre az amerikai csak annyit mondott, mindezt azért teszi, mert nem adott neki fizetésemelést és nem segítette kerékpárboltja megnyitásában.
Lance Armstrong, a Tour de France kerékpáros körverseny hatszoros amerikai győztese panaszt emelt egy austini bíróságon az ellene doppingvádakat megfogalmazó egyik korábbi segítőjével, Mike Andersonnal szemben.

Fizetésemelés és kerékpárüzlet

Az egykori kísérő a minap eskü alatt vallotta ugyanezen a bíróságon, hogy a spanyolországi Gironában található európai rezidencián tavaly tiltott anyagokra, közelebbről anabolikus szteroidokra bukkant a harminchárom éves amerikai kerékpáros fürdőszobájában.

A jelenleg Discovery Channelként, előzőleg US Postal néven szereplő istállótól néhány hónapja menesztett vádló egyébként már perben áll az augusztusban visszavonuló Armstronggal, vitatja ugyanis elbocsátása jogosságát. Álláspontja szerint erre csak azért került sor, mert fizetésemelést kért, illetve követelte alkalmazójától korábbi ígéretének valóra váltását, azaz anyagi támogatást egy kerékpárüzlet beindításához. Korábbi megállapodásra hivatkozva mintegy félmillió dollárt várt Armstrongtól.

Hazugságtömeg és szenzációkeltés

A kerékpáros szerint viszont az Anderson által kreált doppingtörténet "minden alapot nélkülöző hazugságtömeg, amelynek egyetlen célja a besározás, illetve a hamis adatokon alapuló szenzációkeltés", arról pedig szó sem volt, hogy a fizetésén túl bármikor is bármilyen anyagi támogatást nyújt alkalmazottjának. Armstrong ügyvédje úgy véli, a történet túlmegy azon, hogy bulvárlapokban üzengetve meg lehetne oldani, ezért fordultak bírósághoz.

Egy éve a csapat egy másik alkalmazottja gyanúsította meg a sztárt. Az istállónál korábban masszőrként tevékenykedő Emma O'Reilly a tavaly nyáron kizárólag Franciaországban megjelent "LA-ügy: Lance Armstrong titkai" című könyvben azt állítja: a versenyző 1998-ban doppingszerek szállításával bízta meg őt.

Egy pert már nyert idén

A kerekes január 10-én Angliában pert nyert a két szerző, Pierre Ballester és David Walsh, valamint a műből részleteket közlő brit The Sunday Times ellen, az illetékes londoni bíróság azonban még nem döntött a kártérítés mértékéről.

A francia Annecy város ügyészsége ugyanakkor nem sokkal a határozat megszületése után arra kérte a rendőrséget, indítson nyomozást a hatszoros Tour-győztes amerikai kerékpáros, állítólagos doppingvétségei ügyében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.